A műsorvezető először azt a kérdést intézte vendégeihez, hogy
mit szólnak Tóth Krisztina írónő javaslatához, miszerint Az arany embert és a Bárány Boldizsárt ki kellene venni a kötelező olvasmányok közül, mivel ezekben a művekben a női alakokat nem megfelelően ábrázolták.
Szőnyi Kinga, a Magyar Asszonyok Érdekszövetségnek elnöke elmondta, hogy hallotta az írónő Bolgár Györggyel folytatott beszélgetését, amelyben Tóth Krisztina kijelentette, hogy a HVG kiforgatta a szavait, és minden médiaszabályt felrúgva a lap hazudott. Erre a műsorvezető semmit sem reagált – mutatott rá Szőnyi Kinga, aki megjegyezte, hogy az ügy kapcsán csak annyit tud mondani, hogy „idézni csak pontosan, szépen” lehet.
Rátkai Erzsébet jelmez- és díszlettervező pedig arról beszélt az ügy kapcsán, hogy
a művészet az a mindenkori életről szól. Majd azzal folytatta, hogy az írónő esete is azt bizonyítja, hogy világunkban a normalitás küzd az abnormalitással szemben
– hangsúlyozta a jelmeztervező.
A beszélgetés során foglalkoztak a Partizán című műsor egyik készítőjének megdöbbentő kijelentésével is. A NANE egyik aktivistája a gyermekvállalás kapcsán arról beszélt, hogy a gyermekvállalás nem biológiai igény, sőt a szüléskor a minilény széttrancsírozza az anya testét.
Szőnyi Kinga hangsúlyozta, hogy ezek a mondatok nem igazak, Két gyermeknek adott életet, természetes úton szült, és mégsem trancsírozták szét a testét. Majd kijelentette, hogy
a mai napig hálás a szülészorvosának, hogy nem „kábította el”, és meg tudta élni az anyává válás csodáját az első szülésekor.
A műsorvezető arra is rámutatott, hogy a trancsírozni szó hallatán az emberek többsége inkább az élet elvételére asszociálhat. Ehhez a gondolatmenethez tudott Timkó Eszter is csatlakozni, aki szerint
ez az aktivista gyilkosságként aposztrofálja a születést. A gyermek szó helyett pedig a lény kifejezést használja, amely ugyancsak beszédes
– hangzott el.
A műsor második felében pedig arra igyekeztek választ adni, hogy kötelezővé vált-e szolidaritást vállalni a szivárványcsaládokkal, de az önelfogadás témaköre is nagyító alá került.
Teljes adás:
Hír TV