2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 20:55

Címlap

Címlap: Lehet-e úgy valakit asszonyságnak nevezni, hogy az ne legyen sértő?

Asszonyság, takarítás és egyéb női ügyek. Az év vége mozgalmas volt e tekintetben is. Ezt vette górcső alá M. Dobos Marianne vendégeivel a Hír TV Címlap című műsorában.

  • Címlap: Lehet-e úgy valakit asszonyságnak nevezni, hogy az ne legyen sértő?

M. Dobos Marianne először is boldog új évet kívánt mindenkinek, majd azt a kérdést tette fel, hogy lehet-e úgy valakit asszonyságnak hívni, hogy az nem sértő. Mert mint ismert Orbán Viktor miniszterelnök Kossuth rádióban elhangzott kijelentése, amelyben „kisújszállási asszonyságnak” nevezte Karikó Katalin kutatónőt komoly visszhangokat váltott ki a baloldalon.

Timkó Eszter ezzel kapcsolatban rögtön leszögezte, hogy

csak úgy lehet valakit asszonyságnak hívni, hogy az nem sértő.

A színművésznő ezzel kapcsolatban azt is elmondta, hogy ezt azért tudja ennyire határozottan kijelenteni, mivel az elmúlt években elmélyedt a magyar nyelv rejtelmeiben, és mind az olvasmányaiban, mind a színpadon is sok szövegben találkozott ezzel a megnevezéssel.

Máthé Zsuzsa szerint

az egész szövegkörnyezet egy büszkeségtől átitatott nyilatkozat volt. (…) Ráadásul négy lány édesapjáról nehéz lenne azt feltételezni, hogy a női nemről becsmérlően beszélje

– mutatott rá az újságíró.

Simon-Palov Judit, a Karc FM szerkesztő-műsorvezetője azon gondolkozott, hogy ez a probléma miért csak napokkal a nyilatkozat után került a látóterébe. Elmondta, hogy ezt követően folytatott egy önvizsgálatot és rájött arra, hogy

minden embernek van egy aktív és egy passzív szókincse, amely alapvetően az olvasmányélményeitől függ. S mivel a Krúdy Gyula Gimnáziumba járt, ezért igyekezett megismerni a híres magyar író munkásságát, ezért az ő passzív szókincsében benne van az asszonyság, tehát „üti a fülét”

– hangzott el.

Tehát akkor mi a probléma

– kérdezte M. Dobos Marianne mindezek után, majd felidézte Szabó Tímea, párbeszédes politikus megnyilvánulását, aki szerint Orbán Viktor ezen kijelentésében minden benne van, amit a miniszterelnök és a kormány a nőkről gondol.

Erre Timkó Eszter rávágta, hogy

benne is van minden, hiszen míg az asszony szó egy normális magyar szó, a -ság, -ség főnév képzővel képzett asszonyság szóval pedig egy hölgyet fölemelni és megdicsérni lehet. Tehát ha ez így van, akkor egyetértek Szabó Tímeával, mert a miniszterelnök úr vélhetően boldogan mondhatta ki ezt a mondatot, mind az elért eredmény, mind a magyar vonatkozás miatt

– hangsúlyozta a színművész.

A műsor második felében Novák Katalin ablaktörlős Facebook-posztja is szóba került, amelyet ugyancsak szétkapott az ellenzék az ünnepek előtt.

Teljes adás:

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Címlap: Az EP-ben intézményesítették az elmebajt

Címlap: Az EP-ben intézményesítették az elmebajt

A Címlapban Párkányi Eszter, az az Alapjogokért Központ elemzője, Timkó Eszter színművésznő, Laborczy Szilvia, a Néven Nevezem blog szerkesztője és Sáfár Mónika, színművésznő. Műsorvezető: M. Dobos Marianne.
Címlap: Megint egy kisebbség hangoskodik

Címlap: Megint egy kisebbség hangoskodik

A gyermekvédelmi törvény kapcsán pont a gyerekekről sikerült elterelni a figyelmet? A Címlapban Fodor-Horváth Zsófia, Szőnyi Kinga és Rátkai Erzsébet. Műsorvezető: M. Dobos Marianne.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!