2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Napi aktuális 19:10

Címlap

Címlap: Politikai és ideológiai kiválasztás történik, hiszen mindenkinek kell dobni a koncot

A Hír TV Címlap című műsorának Jobbágyi Zsófia, a Magyar Hírlap lapszerkesztője, Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője és Kunfalvi Nóra, újságíró voltak a vendégei, a műsorvezető M.Dobos Marianne. A műsorban szó lesz arról, hogy Karácsony Gergely úgy tűnik tartja a női kvótát már, ha létezik ilyen nála, az ötből kettő női helyettest szeretne maga mellett tudni, azokat, akikről korábban azt állította alkalmatlanok a győzelemre és máris elkezdődött a marakodás az ellenzéki térfélen, eddig tartott a nagy összefogás, továbbá szó lesz még arról hogyan lett Európa legszigorúbb abortusztörvényből az egyik legengedékenyebb, megnézzük az észak-ír szabályzást és annak ideológiai hátterét.

  • Címlap: Politikai és ideológiai kiválasztás történik, hiszen mindenkinek kell dobni a koncot

A múlt héten derült az ki, nagyjából körvonalazódott, hogy 5 főpolgármester-helyettest szeretne Karácsony Gergely és megnevezte a sajtó Tüttő Katát, Gy. Németh Erzsébetet. Ma posztolt a Facebook oldalán az új főpolgármester Tüttő Katával egy közös fotót, hogy mennyi közös van bennük és megmutatta a tőle kapott ajándékot, de mintha elfelejtették volna azt a hangfelvételt, ami nemrég került nyilvánosságra és ahol arról beszél, hogy Tüttő Katát ő is benézte. Ti a helyében elvállaltátok volna ezt a pozíciót? - kérdezte M.Dobos Marianne műsorvezető. 

Nincsen jobb választása, valóban nem nyerte meg a választást se Tüttő Kata se Gy. Németh Erzsébet, ahogyan azt Karácsony Gergely jól megjósolta előre. Az más kérdés, hogy azért, ha valakiről kimondják, hogy alkalmatlan, szó szerint azt mondta, hogy nem kell attól félni, hogy megnyeri, akkor ezek után, hogyan tudnak együttműködni munkatársakként, de az nagyon jól látszik, hogy míg Tarlós István három főpolgármester-helyettest választott maga mellé, így a költségvetést is alacsonyabban tudta tartani és szakmai szempontokat vett figyelembe a kiválasztásnál, itt most politikai és ideológiai kiválasztás történik, hiszen mindenkinek oda kell dobni a koncot

– mondta Párkányi Eszter

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Címlap: Az EP-ben intézményesítették az elmebajt

Címlap: Az EP-ben intézményesítették az elmebajt

A Címlapban Párkányi Eszter, az az Alapjogokért Központ elemzője, Timkó Eszter színművésznő, Laborczy Szilvia, a Néven Nevezem blog szerkesztője és Sáfár Mónika, színművésznő. Műsorvezető: M. Dobos Marianne.
Címlap: Megint egy kisebbség hangoskodik

Címlap: Megint egy kisebbség hangoskodik

A gyermekvédelmi törvény kapcsán pont a gyerekekről sikerült elterelni a figyelmet? A Címlapban Fodor-Horváth Zsófia, Szőnyi Kinga és Rátkai Erzsébet. Műsorvezető: M. Dobos Marianne.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!