2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Civil kör

Civil kör: Egy erkölcstelen Brüsszellel szemben Magyarországnak kötelessége megvédeni magát!

A következmények nélküliség stigmaként állandó a baloldalon, míg a konzervatív erőknél, aki vállalhatatlan módon járt el, az viseli a következményeket. Erről és arról a kettős mércéről is szó esett a Civil körben, aminek a nevében akarja morálisan megsemmisíteni az ellenzék Demeter Szilárdot, miközben nem tett mást, csak olyan hasonlatot használt, amivel a baloldal évtizedek óta él. Emellett elég egy bizonyos körnek nem tetsző mondat is ahhoz, hogy valakit ki akarjanak zárni a néppárti frakcióból, többen ugyanis ezt tervezik Deutsch Tamással. Totális letámadás zajlik a magyar kormány ellen, erről beszélgetett Trombitás Kristóf vendégeivel, Kondor Katalin újságíróval, Lánczi Tamás politológussal, Bakos Zoltán fotográfussal és Kötter Tamás író, ügyvéddel.

  • Civil kör: Egy erkölcstelen Brüsszellel szemben Magyarországnak kötelessége megvédeni magát!

A műsor a Szájer-üggyel, annak hátterével és következményeinek véleményezésével indult.

"(..) Érdekes, hogy először Vona Gábor szólalt meg a Szájer-ügyben"

- kezdte Kondor Katalin.

"(..) Fontos politikai szerepet betöltő ember, kellőképpen fel van-e készítve arra, hogy a politikai pályafutása az következményekkel jár? (…) Olyan dolgot nem lehet csinálni, ami szinte 100 százalékos lebukási lehetőséget hordoz magában. Vajon ki vannak erre képezve, mármint arra, hogy minden érheti őket?"- tette hozzá az újságíró.

"Ha ezek a játékszabályok uralkodnak, akkor miért akarunk ebben a közösségben maradni? Nekünk nem ezek az értékeink. Mi nem ehhez a klubhoz csatlakoztunk"

- reagált Lánczi Tamás.

"Mi egy olyan klubhoz csatlakoztunk, ami emberibb, és ahol normálisabb játékszabályok uralkodnak.

Az alapítók emberséges játékszabályokra hivatkoznak, holott embertelen bánásmódot alkalmaznak."

- fejtette ki véleményét a politológus. 

Kötter Tamás szerint ami történt, az megtörtént – mindenki értesült róla!(..)

Két dologra kell fókuszálni:

- a kiváltó okokra - akkor lesz egy birodalom agresszív, amikor valami baj van, mert amikor működnek a dolgok, akkor el tudja simítani a dolgokat diplomáciával esetleg gazdasági nyomással.

Óriási baj van az EU-n belül, ezért agresszív!

– a jogállamiság - ez egy politikai bunkósbot. Emellett beszélni kell a hosszú-és rövidtávú következményekről - véli az író, ügyvéd.

"Én nem vagyok annyira naiv. Bakos Zoltán szerint. aki kutyával játszik bot legyen a kezében."

"Egy erkölcstelen Brüsszellel szemben (amíg ott vagyunk) Magyarországnak kötelessége megvédeni magát. Vegyük fel a kesztyűt és üssünk már vissza! A jó magatartás nem megfelelő ilyen színtereken, mi is készítsünk elő olyan eseteket, hogy ez bukik le, az bukik le - mondta a fotógráfus. 

Ez egy titkosszolgálati akció volt

– véli Kötter Tamás. A legráutalóbb jel, hogy csak Szájer József neve derült ki. Több körben be volt biztosítva, hogy le legyen buktatva.

Nem érdemes erkölcstelen életet élni, nem nagyon éri meg ilyen erkölcstelen csürhében benne maradni. Kinéznek maguknak embereket, vagy most például országokat - Kondor Katalin szerint.

A folytatásban a Demeter-ügyről is elmondták véleményüket Trombitás Kristóf vendégei, de beszéltek Deutsch Tamás helyzetéről is.

Teljes beszélgetés: 

Hír TV

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!