2025. 04. 27. Vasárnap Zita napja
Jelenleg a TV-ben:

Szélesvásznú történelem - Déryné

Következik:

Híradó 12:00

Kék hírek

Ügyészség: egy férfi ellopott egy kétmilliót érő egyedi kerékpárt, 10 ezer forintért adta el

A Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és börtönbüntetést indítványoz két férfi ellen, akik közül az egyik ellopott egy közel 2 millió forint értékű kerékpárt, míg a másik azt mindössze 10 ezer forintért átvette tőle - közölte a Fővárosi Főügyészség pénteken az MTI-vel.

  • Ügyészség: egy férfi ellopott egy kétmilliót érő egyedi kerékpárt, 10 ezer forintért adta el

A közlemény szerint egy 27 éves férfi 2023. március 18-ára virradóan a VIII. kerületben az utcán lelakatolt egyedi elektromos kerékpárról levágta a lakatot, és ellopta a járművet, ezután, még aznap megkereste egy ismerősét, akinek a közel 2 millió forint értékű kerékpárt 10 ezer forintért eladta.

A rendőrség azonosította a tolvajt és a rosszhiszemű vevőt, a kerékpárt pedig lefoglalta és visszaadta a sértettnek.

A Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség a tolvajjal szemben nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette, míg a vevővel szemben - az orgazdai magatartása miatt - pénzmosás bűntette miatt emelt vádat, és mindkettejükkel szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza.

A kerületi ügyészség azt is indítványozza, hogy a bíróság rendelje el a tolvaj egy korábbi, felfüggesztett büntetésének végrehajtását, valamint állapítsa meg, hogy a vevő - előéletére figyelemmel - nem bocsátható feltételes szabadságra - áll a közleményben.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!