Ünnepélyes pillanat, a gyerekeket szakács segéddé avatja a séf. Ezek a fiatalok öt nap alatt megtanulták a vadételek elkészítésének nem csak az alapjait, de kisebb-nagyobb titkait is. A legfiatalabb 7, a legidősebb 15 éves, közös bennük, hogy szüleik vadászok, többen már maguk is letették az alapvizsgát.
Ottjártunkkor vaddisznó gulyás és az őzkolbász sztrapacskával volt a menü, de készítettek rántott vaddisznót, tűzdelt őzgerincet, fácánlevest és nyúlvadast is. Egy nap pedig a halételekről szólt.
Gribek Lajos séf: "Kifejezetten igyekszünk a gyerekeknek átadni a vadételek főzésével kapcsolatos minden egyes tudásunkat, és nem receptúra szerint fogunk mi dolgozni, hanem úgy tanítjuk őket, ahogy a nagymamáink, édesanyáink főztek."
Martonfán a vad gasztronómia mellett vadászkürtös, vadászkutyás és a vadászattal kapcsolatos irodalmi és természetfotós tábort is tartott a Baranya Vármegyei Vadászkamara.