2020. szeptember 19.,
szombat, Vilhelmina napja

Tovább olvad a Jobbik

MTI

2020. március 10., kedd 14:30

Megszűnt a Jobbik paksi szervezete, amelynek elnöke kilépett a pártból; a döntésről a politikus tájékoztatta kedden az MTI-t.

Horváth Zoltán a lépést azzal indokolta, hogy nem látják azt a koncepciót, amellyel a párt előre tudna lépni.

"Tisztában vagyok azzal, hogy a Jobbiknak megújuláson kellene átmennie. Úgy gondoltam, hogy az új elnökség megfelelő személyi és szakmai hátteret biztosít ennek, ma úgy látom, hogy egyik sincs meg"

- mondta.

Nem kívánom hátráltatni a Jobbikot, de elfogadni sem tudom ezt - tette hozzá.

Elmondta azt is, hogy a szervezet egyhangú szavazással hozta meg a döntést. A Jobbik paksi szervezetének öt tagja volt, pártolókkal együtt tizenheten voltak.

Horváth Zoltán azt mondta: a Paksi Deák Ferenc Egyesület képviselőjeként továbbra is tagja marad a paksi önkormányzatnak.

MTI