2019. április 26.,
péntek, Ervin napja

Nem indít vizsgálatot az MSZP Ujhelyi István ügyében

Hír TV

2019. március 21., csütörtök 11:59, frissítve: csütörtök 14:07

Nem indít vizsgálatot az MSZP Ujhelyi István ügyében és a politikus mindenképpen rajta lesz a párt EP listáján - közölte a szocialisták elnöke.

Tóth Bertalan elmondta: alaptalan vádaskodásról van szó, ezzel pedig nem akarnak foglalkozni. Az egykor a szocialista párttal jó kapcsolatot ápoló SZEVIÉP KFT egyik tulajdonosa a Délmagyarnak nyilatkozta azt, hogy a közreműködő segítségért cserébe - mintegy 30-40 millió forint értékben újította fel cégük a szocialista Ujhelyi szőregi házát.

„Teljesen alaptalan vádaskodás, ami megjelenik a kormánysajtóban nem számítottunk nagyon másra, hiszen látható, hogy a Fidesz listavezetője bűnözőket adott át Oroszországnak, holott az egyesült államok kért. Nyilván jön a viszont válasz. Semmilyen alapja nincsen. Ujhelyi István meg fogja tenni a szükséges jogi lépéseket, ami ilyenkor szokásos” – így az MSZP elnöke.