2022. 05. 24. Kedd Eszter, Eliza napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk - Olvasunk a sorok között

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 03:00

Belföld

Márki-Zay: A járvány és az idősek elhalálozása között nincs összefüggés+VIDEÓ

Márki-Zay Péter másfél hét után újra nyilvánosan mutatkozott, ráadásul Budapesten egyből kilenc helyszínen kampányolt. A Mediaworks–Hírcentrum stábja a legtöbb helyszínen ott volt, hiszen rengeteg kérdés merült fel a baloldal miniszterelnök-jelöltjének közelmúltban tett kijelentéseivel kapcsolatban. Sajtófőnöke, Péteri Judit ezúttal ugyan engedte beszélni Márki-Zayt, de látványosan ideges volt, vélhetően ezért is nevezte „édesem”-nek riporterünket.

Márki-Zay Péter rögtön a nap elején erősen indított, hiszen a Hírcentrum kamerájába mondta, hogy

 a koronavírus- járvány és az idősek elhalálozása között nincsen összefüggés, majd újabb kérdésre ennek az ellenkezőjét állította. 

Azt mindenesetre kategorikusan kijelentette, hogy nem fog bocsánatot kérni azért, mert többször is azzal latolgatta a baloldal esélyeit, hogy hány idős Fidesz-szavazó „pusztul” el a járványban. A 13. havi nyugdíjjal kapcsolatban pedig a következőket mondta:

Semmi kifogásom a 13. havi nyugdíj ellen, 14.-et is ígért Orbán, egyébként én nem ígérek 14. havit.

A baloldal miniszterelnök-jelöltjének a rezsivel kapcsolatos álláspontjára is kíváncsi volt a Hírcentrum. Mint ismeretes, több országban is emelkedtek az energiaárak az elmúlt időszakban. 

Márki-Zay kifejtette, hogy a világpiaci árakba még Orbán Viktor sem tud beleavatkozni, majd másik kérdésre azt mondta, hogy be lehet avatkozni, de nem ostobán.

Az egészségügy kapcsán az ellenzéki aspiráns gyakorlatilag megerősítette, hogy akkor nyugodt, ha az egészségügy üzlet. Ám azt, hogy a magánosításról vagy a vidéki kórházak bezárásáról vizionált, letagadta. 

Ugyanakkor nem volt hajlandó válaszolni arra a kérdésre, hogy továbbra is fenntartja-e azt a korábbi állítását, hogy egy demokratikus országban nem kellett volna kiírni a vizitdíjról és a kórházi napidíjról népszavazást. 

A minimálbér kapcsán a baloldal jelöltje elismerte: korábban azt mondta, hogy nincs szükség minimálbérre – bár ezt már egyszer letagadta a Mediaworks–Hícentrumnak –, de mint fogalmazott, ezt ő közgazdászként gondolja. 

Márki-Zay Péter – csakúgy, mint a 13. havi nyugdíj esetében – a családtámogatási rendszerről is elismerően szólt. 

De azt az állítását továbbra is fenntartja, hogy „nem jó, hogy a családtámogatások jelentős része a középosztályhoz megy”. Korábban a családtámogatások felső korlátjáról is beszélt, az erre vonatkozó kérdést és a válaszokat szó szerint idézzük:

Riporter: Egy felső korlátról beszélt a családtámogatási rendszer esetében.

Márki-Zay Péter: Nem beszéltem, ja de, bocsánat.

Riporter: Mit értett ez alatt?

Márki-Zay Péter: Nem tudom. Tökéletes, nagyon jó a családtámogatás.

A gyermekvédelmi népszavazás kapcsán korábban azt mondta, hogy össze fogja tépni a szavazólapot, most viszont csupán azt mondta, hogy nem fog azon részt venni. 

„A Fideszben egyébként van néhány zsidó is, bár elég kevés” – ezt még vasárnap, facebookos videójában jelentette ki a miniszterelnök-jelölt, akinek válaszaiból úgy tűnt, nem érti, mi ezzel a mondattal a probléma. Annak ellenére sem, hogy volt olyan járókelő, aki kifejezetten arra szólította fel, hogy ne zsidózzon.

A VIDEÓ ITT LÁTHATÓ!

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Bennmaradt az élvonalban a Hertha BSC

A Hertha BSC bennmaradt a német labdarúgó-élvonalban, mivel idegenben 2-0-ra legyőzte a Hamburg csapatát az osztályozó hétfő esti visszavágóján.

Műsorok

CPAC Hungary - élőben a HírTV műsorán

Európában először Budapesten, május 19-20-án rendezik meg a Conservative Political Action Conference-t (CPAC, konzervatív politikai akciókonferencia). Az előadásokat a HírTV, a Facebook-oldalunk és a Youtube-csatornánk élőben közvetíti.

Zsuzsi asztala - ajánló

A vidék az új nagyváros! Zsuzsi asztala - szombaton 13 órától a HírTV műsorán. Várja Önöket a képernyő elé György-Horváth Zsuzsa.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!