2024. 05. 08. Szerda Mihály napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Komment 17:50

Belföld

Deutsch: Timmermansnak semmi sem drága a hatalomért

Az Európai Bizottság alelnökének látogatása során bizonyossá vált, hogy Frans Timmermans-nak a hatalomért semmi sem drága – jelentette ki Deutsch Tamás. A fideszes európai parlamenti képviselő szerint az alelnök elfogadta, hogy a magyar szocialisták összeboruljanak a rasszista és antiszemita Jobbikkal. A kormánypárti politikus hangsúlyozta: ezek az események azt mutatják meg, hogyan készül az európai bevándorláspárti, más néven a Soros-lista.

  • Deutsch: Timmermansnak semmi sem drága a hatalomért

Tapsvihar közepette, igazi sztárként fogadták az MSZP szombati kongresszusán az Európai Bizottság első alelnökét. Frans Timmermans a beszédében kizárta a szélsőjobboldallal való együttműködést.

„Én soha nem kötnék megállapodást a szélsőjobbal akkor, ha az Európai Bizottság elnökének megválasztanak. És senki nem fogadhat el szélsőjobboldali közeledést, mert a szélsőjobboldal okozta a legnagyobb károkat a történelemben és erről soha nem feledkezhetünk meg” – mondta.

A kongresszust megelőzően az ATV-ben elismerte, hogy folyamatosan kapcsolatban áll Soros Györggyel, de azt tagadta, hogy bevándorlást segítő lépésekről egyeztetnének a milliárdossal.

„Azok, akik engem ebbe a helyzetbe tesznek, tehát, hogy a szocialisták vezetője legyek az európai választásokon, azok az összes tagállamban lévő szocialista pártok. Ők azok, akik engem oda állítanak, és nem soros György fizeti őket, nem soros György vezeti őket és kormányozza őket” – tette hozzá Timmermans.

A Fidesz frakcióvezetője a Kossuth Rádió, Vasárnapi Újság című műsorában arról beszélt, hogy a brüsszeli bürokraták asztalai ismét tele vannak olyan tervekkel, amelyek, a Soros-tervnek megfelelően, bevándorlókontinenssé tennék Európát. Egyértelmű tehát, miért jött Budapestre az európai parlamenti választás kampányának kezdetén Frans Timmermans.

„Harcos időszak előtt állunk, Timmermansról nem árt elmondani, hogy Soros György legbefolyásosabb embere, Brüsszelben vele találkozott az amerikai milliárdos az elmúlt hónapokban, ezt Timmermas sem tagadja. Olyan tagállami ügyekről tárgyaltak, amihez semmi köze és a tagállamok polgárinak a dolga. Timmermans kampányolni jött és ő a szocialisták európai csúcsjelöltje és elhozta azt az üzenetet az ellenzéki pártoknak, hogy mi a feladatuk a kampányban” – fejtette ki Kocsis Máté.

„A cél egyértelmű. Olyan eredményt szeretnének elérni az EP-választáson ami után megmarad a bevándorláspárti többség és ezért semmilyen eszköz alkalmazásától nem riadnak vissza” – mondta Deutsch Tamás.

A kormánypártok uniós képviselője szerint Frans Timmermans, az Európai Bizottság szocialista alelnöke, bevándorláspárti javaslatok támogatása érdekében kész elfogadni, hogy a magyar ellenzék együttműködik a Jobbikkal.

„Az európai baloldal csúcsjelöltjének budapesti tartozódása két dolgot tett egyértelművé, nincs kifogása a magyar szociknak a zsidózó, cigányozó Jobbikkal való együttműködést illetően. A magyar szocinak meg nincs kifogása Frans Timmermans jogszabály formáját öltő elképzeléseivel kapcsolatban” – tette hozzá Deutsch Tamás.

A néppárti politikus kitért arra, hogy a bevándorláspártiak Frans Timmermans vezetésével be akarják vezetni a kvótát és a migránsvízumot, el akarják venni a határvédelem jogát, legalizálni a gazdasági migrációt, megháromszorozni a Soros-szervezetek támogatását és meg akarják büntetni a bevándorlásellenes országokat.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

Magyar Péterék azt terjesztik a követőik között, hogy gyűléseik helyszínein a rendőrség munkatársai blokkolták az internetet és a mobilhálózat elérhetőségét. A rendőrség reagált: ez természetesen nem igaz, nem tettünk ilyet és nincs is ilyenről tudomásunk – írják a Police.hu-n.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!