2019. november 19.,
kedd, Erzsébet napja

Átfogó segítség az iskolakezdéshez

Magyar Nemzet

2019. augusztus 7., szerda 10:35

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete és az Ökumenikus Segélyszervezet is adománygyűjtő akciót indít, hogy segítsék a rászorulókat az iskolakezdés költségeinek finanszírozásában.

 

– Minden évben új családtámogatási eszközöket vezetünk be 2010 óta – mondta a Magyar Nemzetnek a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) és egy nemzetközi áruházlánc együttműködésében másodszor megrendezett országos iskolaszergyűjtési akció megnyitóján Budaörsön Beneda Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős helyettes államtitkára.

Hozzátette:

kifejezetten az iskolakezdés és az iskolába járás terhét is igyekszik a kormányzat csökkenteni azáltal, hogy az első kilenc iskolai évfolyamon ingyenessé tették a tankönyveket, valamint az arra rászorulók egyre szélesebb körének jár az ingyenes iskolai étkeztetés is.

– Ezek mellett az iskolakezdési támogatás is egy előnyös lehetőség a családoknak

– sorolta a Magyar Nemzetnek az államtitkár, aki az eseményen azt is elmondta, hogy a nagycsaládosok ­autóvásárlási támogatását július 1-je óta több több mint nyolcezer család igényelte.

A politikus arra is emlékeztetett, hogy a családvédelmi akcióterv nagycsaládosokat támogató intézkedései jövőre is folytatódnak, hiszen 2020 januárjától életbe lép a legalább négygyermekes édesanyák szja-mentessége, valamint a nagyszülői gyed is, amelyek tovább javíthatják a családosok helyzetét. Beneda Attila elmondta: azért is tartja különösen fontosnak a NOE tanszergyűjtési kezdeményezését, mert a civil és az állami szféra fog össze a családokért.

Az akció megnyitóján Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke kifejtette: reményeik szerint az idei gyűjtés eredménye meghaladja majd a tavalyit, amikor nyolcszáz önkéntes bevonásával 2500 gyermeknek, illetve ezer családnak tudtak segíteni.

A NOE elnöke elmondta, hogy a felajánlásokat a nagycsaládosok helyi egyesületei osztják majd szét a legjobban rászorulóknak.

Az iskolaszergyűjtési akció során augusztus 1. és szeptember 11. között gyűjtenek tanszereket országszerte.

A szervezők azt kérik, hogy aki teheti, tanév eleji bevásárlásakor egy-egy tanszerrel vegyen többet, és azt az áruházakban elhelyezett gyűjtőhelyeken adja le. A NOE honlapján az akcióban részt vevő gyűjtőhelyek teljes listája megtalálható.

Augusztus 14-én az Ökumenikus Segélyszervezet is országos adománygyűjtő akciót indít Iskolakezdés együtt! elnevezéssel, amelyet 2012 óta minden évben meghirdetnek. A segélyszervezet idén is gyermekenként tízezer forint értékű, személyre szabott, minőségi tanszercsomagokkal szeretne támogatni ezer nehéz sorsú iskolást. A cél az, hogy a segítség már az első becsöngetés előtt célba érjen.

Az összefogáshoz bárki csatlakozhat a 1353-as vonalon, amelyre minden hívás és SMS indításával 250 forintot lehet adományozni. Átutalással vagy csekkbefizetéssel a 11705008-20464565-es számlaszámon is lehet csatlakozni a felhíváshoz, a közlemény rovatban fel kell tüntetni: Iskolakezdés együtt.

Szintén elérhető már a segélyszervezet innovatív online adományozási felülete a www.iskolakezdesegyutt.hu oldalon, ahol néhány kattintással és egy bankkártyával tetszőleges összeget lehet befizetni.

A nagyobb postákon a csekkbefizetés mellett gyűjtőperselyekbe is várják az adományokat. A programban a hazai rászorulók mellett több száz erdélyi, vajdasági és kárpátaljai magyar gyermek kap beiskolázási segítséget.

A segélyakció mellett az Ökumenikus Segélyszervezet idén is vállalja, hogy a célként kitűzött ezer gyermek tízezer forintos támogatásához szükséges tízmillió forinton felül beérkező összegből az országos intézményhálózatának Kapaszkodó programjai­ban részt vevő, mintegy kétezer diák felzárkózását támogatja egész évben.

A kormány is tisztában van azzal a teherrel, amit az iskolakezdés jelent, ezért a gyermeket nevelő családok már augusztus végén megkapják a szeptemberben esedékes családtámogatásokat: a családi pótlékot, a gyermekgondozást segítő ellátást és a gyermeknevelési támogatást – derül ki az Emmi tegnap kiadott sajtóközleményéből.

A bejelentett intézkedés mintegy 1,2 millió családot érint, és postai kézbesítés esetén, amennyiben a címzett nem tartózkodik otthon, értesítőt kap, hogy hol és mikor veheti fel a támogatást.

Magyar Nemzet