Sukoró-ügy: halasztott a törvényszékElhalasztotta a döntést a Fővárosi Törvényszék a magyar állam által a sukorói kaszinóberuházók ellen indított kötbérperben.
Lauder peren kívül egyezkedne a Sukoró-ügybenHajlandó lenne peren kívül tárgyalni és megegyezni a magyar állammal Ronald S. Lauder a Sukoró-ügyben. A Zsidó Világkongresszus elnöke ezt az ATV-nek nyilatkozta.
Belföld
A nyilasokhoz hasonlította a JobbikotA nyilasokhoz hasonlította a Zsidó Világkongresszus elnöke a Jobbikot. Ronald S. Lauder Budapesten tartott előadásában azt mondta:
Elnézést kért Orbán Viktortól Ronald LauderElnézést kért Orbán Viktortól a Zsidó Világkongresszus elnöke. Ronald Lauder beismerte, hogy tévedett, amikor azt állította a miniszterelnökről, hogy beszédében nem határolódott el élesen a szélsőjobboldaltól. A kongresszus utolsó napján a felszólalók a Jobbik betiltásáról beszéltek, a Mazsihisz pedig törvénnyel akadályozná meg, hogy Horthy Miklósról utcákat, illetve köztereket nevezzenek el Magyarországon.
Belföld
Hazánkban ülésezik a Zsidó VilágkongresszusMagyarországon lesz a Zsidó Világkongresszus következő gyűlése, annak ellenére hogy a szervezet elnöke szerint hazánkban drámaian nőtt az antiszemita megnyilvánulások száma.
Magyar Péter hétfői mesedélutánjából egy dolgot biztosan megtudhattunk: valahol léteznek róla valódi szexvideók. A témában a Vezércikk vendégei is véleményt mondtak.
Már tényként kezelhető, hogy 175 millió forint forrás érkezik alapvetően közlekedésfejlesztésre, a közvilágítás és a közbiztonság javítására Szolnok város számára a Versenyképes járások program keretében - erről a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára beszélt kedden a Szolnoki Kereszténydemokrata Est előtti sajtótájékoztatón.
Oroszország úgy látja, az Egyesült Államok vezetése megérti, hogy nem szabad megengedni egy harmadik világháború kitörését - jelentette ki kedden Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a BRICS-országok külügyminiszteri találkozóján Rio de Janeiróban.
A Napi aktuálisban Marcin Romanowski a Magyar–Lengyel Szabadság Intézet vezetője mondta el véleményét arról, hogy Magyarországon kapott menedékjogot, az Interpol pedig elutasította a politikus körözését.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.