2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:00

Belföld

A Zsidó Világkongresszust aggasztja a Jobbik és a többi ellenzéki párt szövetkezése

Aggodalmának adott hangot a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke amiatt, hogy jelek szerint szövetséget fontolgat a Jobbikkal a magyar ellenzék más részének több politikusa.

  • A Zsidó Világkongresszust aggasztja a Jobbik és a többi ellenzéki párt szövetkezése

Ronald S. Lauder a WJC honlapján megjelent beszámoló szerint kijelentette, hogy nemrégiben Magyarországon járt, mivel az utóbb hónapokban olyan hírek jutottak el hozzá, melyek szerint néhány ellenzéki politikus kész arra, hogy „esetleg szövetségre lépjen a szélsőséges Jobbik párttal”.

„Magyarországi látogatásomon döbbenten tapasztaltam, hogy a hírek igazak” – mondta Lauder.

„Alig pár éve a Jobbik azzal tűnt ki, hogy nyíltan antiszemita, rasszista, idegengyűlölő hangot ütött meg és ilyen ideológiát követett. A párt tagjai és vezetői azóta is vergődnek gyűlöletkeltő nyilatkozataik és tetteik mocsarában. Egy ideje a Jobbik ugyan megpróbálja átcímkézni magát, ám konkrét tettekben alig tett valamit azért, hogy elhatárolja magát antiszemita gyökereitől, vagy hogy gátat vessen a párt helyi szervezeteiben folyó antiszemitizmusnak és rasszizmusnak” – vélekedett Lauder.

A Zsidó Világszervezet elnöke szerint a Jobbiknak sokkal hihetőbben kell példáznia, hogy ellenzi az antiszemitizmust és a rasszizmust, és tettekkel bizonyítania, hogy nem jelent fenyegetést a Magyarországon élő zsidó közösség biztonságára, jólétére, sem más kisebbségére. Lauder szerint amíg ez nem történik meg, a Jobbikra mind a magyar parlamentben, mind pedig nemzetközi közösségben szövetségre alkalmatlan kitaszítottként kell tekinteni, és veszélyes bármelyik magyar politikai pártnak együttműködnie vele, beengedni a magyar politika fősodrába.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Lukács Sándor hozzátette: 2A kincs az az üzenet, amit át tudunk adni úgy a lelkekben minél tovább megmaradjon. És te, Gézus… ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál... A jó Isten legyen veled."
Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Jakab István rámutatott: A feliratkamara megerősítésre került, kamarai falugazdász hálózat megerősítésre került és a falugazdászok mint falugazdász szaktanácsadók végzik április elsejétől a munkájukat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!