Elhunyt Nagy ErvinÉletének 48. évében elhunyt Nagy Ervin filozófus, újságíró, a Mandiner munkatársa.
Célpont
Célpont - Nagy Ervin sok mindent eljátszott már, de talán a mostani alakítása a leggyengébb + videóÚj kapcsolatok régi kötelékekkel? A Tisza Párt megjelenésével egyidőben megjelent Magyar Péter mellett Nagy Ervin is. A színész-aktivista azonban úgy néz ki új kapcsolatába vitte magával a régi jó ismerőseit is. Na de ki is az a Nagy Ervin? Mi köze a politikához, és hova utazott a napokban Kóka Jánossal? Ennek jártunk most utána.
Átalakult a magyar belpolitikai térAz időközi választási eredmények nem kormányváltást, hanem inkább az ellenzéki tér átrendeződését mutatják – mondta a Magyar Nemzetnek Nagy Ervin.
Belföld
Nagy Ervin: A szankciós botrány után tényleg bukik, de nem Orbán, hanem Soros két kitartottja + videóPressman egyetlen percig sem tisztelte a magyar emberek demokratikus döntéseit. Egyetlen pillanatig sem dolgozott a diplomáciai kapcsolatok megerősítésén. Mert nem ez volt a dolga. Nem nagykövetnek érkezett, hanem politikai szereplőnek. Az volt a dolga, hogy egyfajta birodalmi helytartóként erősítse a magyar ellenzéket - írta a Mandiner vezető szerkesztője.
Megváltozott volna Karácsony Gergely olimpiához való viszonya? + videóKarácsony Gergely hol támogatja, hol nem a budapesti olimpiát. Most feltételekkel, de támogatná. Vajon pontosan kinek és milyen feltételeket szabhat a főpolgármester ebben az ügyben? A Híradóban Nagy Ervin politológust kérdeztük a témáról.
Belföld
Az egykori SZDSZ-es értelmiség is felsorakozott Magyar Péter melléAz elmúlt hónapokban több volt SZDSZ-es politikus is a Magyar Péter mellé állt. Az október 23-i rendezvényen pedig Rost Andrea és Nagy Ervin színész mellett régi-új arcok tűntek fel: beszédet mondott Koltai Róbert, Jordán Tamás és Ujlaki Dénes is - mutatott rá a Mandiner.
Pressman vendégei látványosan segítik Magyar PétertNagy Ervintől VV Zsoltin és a Partizánon át Pottyondy Edináig egy sor dollárceleb segíti tehát a legkülönbözőbb módokon és megközelítésekkel Magyar Péter felépítését.
Belföld
Nagy Ervin Magyar Péterről: Ő a legnagyobb ígéretÉn mindig fel fogok tűnni. Magyar Péter mellé álltam. Én azért vagyok itt, mert én egyetértek azokkal, a dolgokkal amiket ő gondol, és nem véletlenül voltam ott március 15-én, és ott leszek mindig most már mellette – hangsúlyozta Nagy Ervin színész.
Nagy Ervin: Megvan az akarat a kormánypártokban a gyermekvédelmi törvény szigorítására+ videóA Napi aktuálisban Velkovics Vilmos két vendége Horn Gábor, a Rubicon Intézet kuratóriumi elnöke és Nagy Ervin, a XXI. Század Intézet vezető elemzője volt, akikkel többi között a következő témákról beszélgettek: kihelyezett frakcióülés Balatonalmádiban, már hétfőn elfogadhatja az országgyűlés Novák Katalin lemondását, már a héten bejelenthetik a kormánypárti köztársasági elnökjelöltet.
A legnagyobb amerikai kiskereskedelmi lánc, a Walmart megpróbálta kihasználni nyomásgyakorló erejét és rákényszeríteni a kínai beszállítóit, hogy vállalják át a vámháború terheit.
2026 januárjától a harminc év alatti édesanyák szja-mentessége esetén eltörlik az átlagbérhez kötött felső összeghatárt, tehát ők a teljes összegre megkaphatják az szja-mentességet. A hírre reagáltak a vezércikk vendégei is.
A Napi aktuálisban Demkó Attila az NKE Eötvös József Kutatóközpont John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa az orosz-ukrán tűzszüneti tárgyalásokról, orosz-ukrán háború friss fejleményreiről osztotta meg elemző véleményét.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.