Minden idők legnagyobb olimpiai csapata utazhat Párizsba + videóJelen állás szerint 175-190 között számítunk a magyar csapat létszámára - ezt Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke mondta a testület tavaszi közgyűlésén. Ez azt jelentheti, hogy az elmúlt húsz év legnagyobb létszámú olimpiai csapata lehet ott Párizsban.
Dagály: részleges nyitva tartást akart a PMAláírásgyűjtést indult a Dagály fürdőért. A Párbeszéd Magyarországért részleges nyitva tartást és a 2017-es vizes világbajnokság utáni alacsony jegyárakért kampányol. A nyilvánosságra hozott hatástanulmányok rizikósnak tartják a beruházást.
Sport
Budapest pályázhat a 2024-es olimpiáraPályázhat Budapest a 2024-es olimpia rendezésére. Az indulásról februárban, rendkívüli közgyűlésen dönt a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB).
Ennyiből gazdálkodhat a MOBA Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) 11,613 milliárd forinttal gazdálkodhat a 2014-es esztendőben – derült ki a szervezet hétfőn tartott elnökségi ülésén.
Elhunyt Buda István 87 éves korában, hosszú, súlyos betegség után elhunyt Buda István, a Magyar Olimpiai Bizottság egykori elnöke.
Sport
A kormány rendezi a kiemelt sportágak szövetségeinek adósságát 440 millió forint értékben rendezi a kormány a tizenhat kiemelt sportág szövetségei által felhalmozott adósságot. Erről Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár tájékoztatta a Magyar Olimpiai Bizottságot, valamint az érintett szövetségek képviselőit.
Sport
Hatos végre átvehette az őt megillető érmetÁtvette londoni olimpiai bronzérmét Hatos Gábor birkózó. Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke adta át a szabadfogásúak 74 kilogrammos kategóriájának harmadik helyéért járó medált a győri városházán.
Elsőként arról kérdeztük Both Hunort, Georg Spöttlét és ifj. Lomnici Zoltánt, hogy vajon mit tehetünk olajügyben az ukrán zsarolás ellen, hiszen a kormány láthatóan kemény válaszlépésre szánta el magát.
A küldöttség élén a piros-fehér-zöld zászlót - az olimpiák történetében másodszor - két sportoló tartotta: Tóth Krisztián olimpiai bronzérmes cselgáncsozó és Böde-Bíró Blanka kézilabdázó.
A Napi aktuálisban Orbán Balázs a miniszterelnök politikai igazgatója Tusványoson a HírTV stábjának adott interjúja látható, mely beszélgetésben téma volt többek között a Magyarországot sújtó legutóbbi uniós pénzbüntetés.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.