IMF: a magyar gazdaság idén visszatér a növekedési pályáraAz Európai Bizottság után a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is megerősítette: a magyar gazdaság idén visszatér a növekedési pályára, jövőre az uniós rangsor élmezőnyében lehet – közölte Facebook-posztjában Varga Mihály pénzügyminiszter.
Gazdaság
Jövőre már lendületes növekedést jósol Magyarországnak az IMFA hazai elemzői prognózisoknál jobb, 3 százalék feletti jövő évi gazdasági növekedéssel számol Magyarországon a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a kedden közzétett kiadványában, idén viszont elkerülhetetlennek látják a visszaesést – írja a VG.hu.
Jó bizonyítványt állít ki a magyar gazdaságról az IMF jelentéseEgyre erősödő kihívásokkal terhelt világgazdasági környezetben várakozásokon felül teljesített, és Európában az egyik legmagasabb növekedési ütemet érte el 2018-ban a magyar gazdaság - állapította meg az IMF küldöttsége.
Az első helyen kiemelt Fucsovics Márton nyerte meg a Manamában rendezett, 200 ezer dollár (78,2 millió forint) összdíjazású keménypályás challenger-tenisztornát, mivel az esőszünettel tarkított szombati döntőben legyőzte az olasz Andrea Vavassorit.
Több tízezer egyetemi hallgató és tiltakozó gyűlt össze a közép-szerbiai Kragujevacon szombaton, hogy a kormány ellen tiltakozzon. A tervek szerint ez lesz a legnagyobb kormányellenes tiltakozás azóta, hogy tavaly november elsején leszakadt az újvidéki vasúti pályaudvar előtetője, tizenöt ember halálát okozva.
Ukrajna nem fogad el olyan békemegállapodást, amelyet a háta mögött vagy a bevonása nélkül köt bárki is - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián.
Egy Tisza párti aktivista töltötte fel közösségi oldalára azt a hamisított felvételt, amin Bayer Zsolt mondatait úgy mutatták be, mint aki a 13. havi nyugdíj ellen van - erről a publicista számolt be.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.