Féltékenységből késelte halálra feleségétNem tett vallomást a bíróságon az ebesi asszonygyilkos. A férfi féltékenységből késelte halálra feleségét. Nem emberöléssel, hanem erős felindulásban elkövetett emberöléssel vádolták meg, ami enyhébb bűncselekménynek számít.
Féltékenységből gyújtogatott a volt férjGarázdaság és rongálás miatt emelhetnek vádat annak a férfinak az ügyében, aki még márciusban felgyújtott két autót Szentesen.
Féltékenység miatt irotta ki családját?Megölte két kisgyermekét és magával is végzett egy férfi a Vas megyei Csepregen. Értesüléseink szerint féltékenység állhat az ügy hátterében.
Jelentős anyagi és természeti károkat okozott a hétfő délutáni vihar a Debreceni Egyetem (DE) campusain, személyi sérülés nem történt, de akár két hétig is eltarthat a teljes helyreállítás - közölte az egyetem sajtóközpontja késő este az MTI-vel.
Csíksomlyói lelkésszé nevezték ki augusztus elsejétől kezdődően Böjte Csaba ferences szerzetest, aki kerékpáros zarándoklat keretében, az általa alapított gyermekotthonok lakói által kísérve készül megérkezni új állomáshelyére - jelentette be hétfőn Facebook-oldalán.
Izrael Katz védelmi miniszter terve szerint a Gázai övezet teljes lakosságát Rafah romjain létrehozandó, szigorúan őrzött humanitárius zónába költöztetnék, amely Hamász-mentes környezetet biztosítana. A zónába csak biztonsági ellenőrzéssel lehetne belépni, a civileket pedig nemzetközi partnerek bevonásával védenék az izraeli támadásoktól. Eközben Donald Trump bejelentése szerint egy 60 napos tűzszünet is körvonalazódik.
Pojácákra végképp nincs szükség a bajban - közölte Hidvéghi Balázs, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a hétfői vihar után, a Tisza Párt elnökének megnyilatkozására reagálva a Facebook-oldalán.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.