Hatástalanították a Csepelen talált világháborús bombát a tűzszerészekA Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred katonái hatástalanították pénteken azt a második világháborús amerikai légibombát, ami december 17-én került elő mederkotrás közben Csepelen, a Petrol-öbölben.
Átadták a felújított Táncsics Mihály utcát CsepelenÁtadták a felújított Táncsics Mihály utcát Csepelen. Az átadóünnepségen Láng Zsolt kormánybiztos felidézte: bár Karácsony Gergely 2020-ban ezt a fejlesztést is megvonta, a beruházás kormányzati támogatásból és Csepel Önkormányzatának saját forrásából mégis megvalósulhatott.
Állandóan rongálják a csepeli játszóteret, a Fővárosi Önkormányzat nem tesz semmit Elhanyagolja a csepeli Tejút parki játszóteret a főváros vezetése. Erről beszélt Híradónknak a kerület polgármestere. Borbély Lénárd szerint három éve - amióta a parkot átadták - Karácsony Gergelyék semmit nem tesznek azért, hogy a gyerekek biztonságosan játszhassanak a játszótéren, pedig a karbantartás a főváros feladata lenne.
Toronyházrobbantás CsepelenAz 1972-ben épült toronyház évek óta üresen állt. Az atlétikai stadion építési területén álló 57 méter magas épületet a földdel tették egyenlővé.
Hét év börtönbüntetésre ítélt a Mezőkövesdi Járásbíróság első fokon egy férfit, aki egy temetőben kirabolt egy idős embert tavaly nyáron - közölte a Miskolci Törvényszék
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt tizenhárom év fegyházbüntetésre ítélte a Miskolci Törvényszék nem jogerősen azt a férfit, aki 32 késszúrással végzett élettársával 2023 decemberében Sajószentpéteren.
Legalább 23 milliárd forintnak megfelelő amerikai kormányzati és európai uniós forrást kaptak a Magyarországon működő politikai nyomásgyakorló szervezetek - közölte a Szuverenitásvédelmi Hivatal.
Vannak belső feszültségek a Tisza Pártban - ilyen információk jutottak el Deák Dánielhez, a XXI. Század Intézet a vezető elemzőjéhez, aki erről részletesebben a HírTV Napi aktuális című műsorában beszélt.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.