A fogvatartottak is részt vettek a börtön bővítésében46 férőhelyes szárnyat adtak át a Kozma utcai gyűjtőként ismert börtönben, a 420 milliós beruházás tavaly nyáron kezdődött, a munka kezdeti szakaszában a fogvatartottak is részt vettek.
Belföld
Milliárdos kártérítést kaphatnak a rabokAkár egymilliárd forint kártérítést is fizethet a magyar állam a raboknak az embertelennek ítélt börtönviszonyok miatt. A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága előtt 430 ilyen ügy van, több fogoly már meg is nyerte a kártérítést. Magyarországon jelenleg 141 százalékos a börtönök telítettsége: a csaknem 13 ezer férőhelyre 18 ezer fogvatartott jut. A kormány idén 1600 új hellyel bővítené a börtönöket, erre 4 milliárd forintot különítettek el.
Belföld
Fegyelmin vizsgálják, ki hibázott az ároktői ügyben Fegyelmi vizsgálatot rendelt el a büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka, mert múlt héten az ároktői banda bírósági tárgyalására nem állították elő az elsőrendű vádlottat.
Belföld
Maguknak nevelik a baromfikat a fogvatartottakAz elítéltek teljes körű foglalkoztatása és a börtönök önellátása kormányzati cél – mondta Pintér Sándor belügyminiszter az állampusztai büntetés-végrehajtási intézetben felépített baromfivágóhíd átadásán. Az 500 millió forintból épített vágóhídon 80 elítélt fog dolgozni és az évente 700-800 ezer baromfi feldolgozásával az ország összes börtönét innen fogják ellátni.
Elsőként arról kérdeztük Both Hunort, Georg Spöttlét és ifj. Lomnici Zoltánt, hogy vajon mit tehetünk olajügyben az ukrán zsarolás ellen, hiszen a kormány láthatóan kemény válaszlépésre szánta el magát.
A küldöttség élén a piros-fehér-zöld zászlót - az olimpiák történetében másodszor - két sportoló tartotta: Tóth Krisztián olimpiai bronzérmes cselgáncsozó és Böde-Bíró Blanka kézilabdázó.
A Napi aktuálisban Orbán Balázs a miniszterelnök politikai igazgatója Tusványoson a HírTV stábjának adott interjúja látható, mely beszélgetésben téma volt többek között a Magyarországot sújtó legutóbbi uniós pénzbüntetés.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.