Menczer Tamás: Ilyet még életemben nem hallottam, de garantálom, hogy más sem + videóMenczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára a Facebook-oldalán csütörtökön közzétett videóban arról számolt be, hogy Gelencsér Ferenc, a Momentum országgyűlési képviselője hivatalos útjára hivatkozva kért és kapott szállást a berlini magyar nagykövetségtől, miközben pártja március 15-én éppen itt tart tüntetést.
Tárgyalnak a kormánnyal a német gazdákA németországi gazdák tiltakozásai ideiglenesen leálltak, miután hetekig tartó tüntetéssorozatot indítottak el az országban a tervezett támogatáscsökkentések miatt.
Külföld
Ilyen jellegű tüntetés még sohasem volt Németországban + videóIsmét elfoglalták Berlin központját a baloldali német kormány ellen tiltakozó gazdák. A helyszínen tartózkodik a Visegrád post újságírója, Almássy Ferenc, akit Skype-on kapcsoltunk Háború Ukrajnában című műsorunkban.
Orbán Viktor Berlinbe utazottOrbán Viktor miniszterelnök Berlinbe utazott, ahová az Európai Tanács elnöke szervezett konzultációt az Európai Unió stratégiai menetrendjéről több uniós tagállam vezetőjének részvételével.
Rettegés a német parkokbanÁldatlan állapotok uralkodnak Berlinben, ahol a drogbandák szinte teljesen átvették az irányítást a város parkjai felett.
Színes
Oroszlán kóborol Berlinben + videóA berlini rendőrség csütörtökre virradóra figyelmeztetést adott ki egy nagy ragadozó, feltehetően egy oroszlán feltűnése miatt, amelyet Berlin déli régiójában láttak.
Elsőként arról kérdeztük Both Hunort, Georg Spöttlét és ifj. Lomnici Zoltánt, hogy vajon mit tehetünk olajügyben az ukrán zsarolás ellen, hiszen a kormány láthatóan kemény válaszlépésre szánta el magát.
A küldöttség élén a piros-fehér-zöld zászlót - az olimpiák történetében másodszor - két sportoló tartotta: Tóth Krisztián olimpiai bronzérmes cselgáncsozó és Böde-Bíró Blanka kézilabdázó.
A Napi aktuálisban Orbán Balázs a miniszterelnök politikai igazgatója Tusványoson a HírTV stábjának adott interjúja látható, mely beszélgetésben téma volt többek között a Magyarországot sújtó legutóbbi uniós pénzbüntetés.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.