2024. 09. 10. Kedd Nikolett, Hunor napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Napi aktuális 00:10

Kultúra

75 éves a színek írnoknője, Urszinyi Mária

Hetvenöt esztendős lett Urszinyi Mária, aki a 1980-as évek romániai diktatúrájában is világszinten tudott alkotni. A jubiláló képzőművész műveit nemrég Berlinben és Kolozsváron is kiállították.

  • 75 éves a színek írnoknője, Urszinyi Mária

Akinek 2021-ben volt lehetősége megtekinteni a balmazújvárosi Semsey-kastélyban Urszinyi Mária retrospektív tárlatát, annak emlékezetében elevenen élhetnek ma is a nagyváradi művésznő képeinek tobzódó színei, feszültségtől vibráló kompozíciói. A Hajdú László műgyűjtő kollekciójából összeállított kiállítás és album ráadásul orvosolta azt a szomorú tényt, hogy a kis-magyarországi művészettörténet-írás Trianon után elfeledte a nagyváradi és egyben a partiumi, erdélyi művészvilágot is. Pedig még a romániai diktatúra legzordabb éveiben is elsőrangúan alkottak a kortárs festők Szent László városában, akik közül kiemelkedik az idén 75 éves Urszinyi Mária, aki grafikai és szobrászati téren is maradandót alkotott.

Néhány hónapja a berlini Plan B Galéria is bemutatta Urszinyi több alkotását az Autportret nevű tárlatsorozat keretében. Az, hogy Urszinyi Mária alkotásai itt is megjelenhettek bizonyítja, hogy zsenialitását nem vonja kétségbe immár a nyugati szakma sem.

A jeles festő, grafikus és szobrász Urszinyi Mária 1949-ben született Nagyváradon. A kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán tanult, ahol Abodi Nagy Béla és Miklóssy Gábor voltak a mesterei. Festészete az új expresszionizmus stílusába sorolható, képeinek színvilága, kitűnő kompozíciós képessége, gyermekies atavisztikussága sajátosan egyedivé, élvezhetővé teszi alkotásait.

A művésznő festményei jelenleg Kolozsváron, a Mátyás szobortól karnyújtásnyira található Parter Galériában tekinthetők meg egy csoportos tárlaton.

-------------------------------------------------------------------------------------------------

Rendhagyó Jakobovits tárlat Londonban

Az Erdélyhez és Nagyváradhoz ezer szállal kötődő képzőművész házaspár, Jakobovits Márta kerámiaszobrász és néhai Jakobovits Miklós festőművész alkotásaiból augusztus 15-én nyílik kiállítás a londoni kortárs Elisabeth Xi Bauer Galériában. Mindketten, Jakobovits Miklós is haláláig rendes tagja volt a Magyar Művészeti Akadémiának (MMA).

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Vezércikk – „Viszlát, Schengen!“ + videó

Vezércikk – „Viszlát, Schengen!“ + videó

A fokozódó politikai nyomásra reagálva német belügyminiszter bejelentette, hogy 2024. szeptember 16-i kezdettel minden határátkelőnél bevezetik a határellenőrzéseket, és kidolgoznak egy modellt az „illegális migránsok belépésének megtagadására”. Nancy Faeser döntéséről a Vezércikk vendégei - Boros Bánk Levente, Móczár Gábor és Bencsik András - is elmondják a véleményüket.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!