Holokauszt: minden német állampolgárnak emlékeznie kellAz auschwitzi haláltábor a német nemzeti identitás része – ezt a német államfő mondta a tábor felszabadításának hetvenedik évfordulóján. Joachim Gauck szerint vallástól függetlenül minden német állampolgárnak emlékeznie kell. A lengyelországi táborban nemzetközi megemlékezést tartanak, ahol 42 ország kormányának a képviselője és túlélők vesznek részt. A magyar kormányt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere képviseli, aki a helyszínen arról beszélt, hogy a mások elleni gyűlöletet csírájában kell elfojtani.
Auschwitzban is megemlékeztek a holokauszt áldozatairólGyászmisével emlékeztek Auschwitzban a holokauszt áldozataira a haláltábor felszabadításának 69. évfordulóján. A megemlékezésen számos túlélő mellett részt vett több izraeli miniszter, valamint az izraeli parlamenti képviselők mintegy fele. Január 27-ét 2005-ben nyilvánították a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává.
Belföld
Áder: Auschwitz a magyar törtelem része isA magyar állam zsidók deportálásában vállalt felelősségéről ír a hétfői holokauszt-emléknap előestéjén kiadott nyilatkozatában Áder János köztársasági elnök.
Orbán: A kormány elítéli bármely kisebbség megbélyegzésétA kormány elítéli az antiszemitizmus minden megnyilvánulási formáját és megvédi az ország minden polgárát – ezt hangsúlyozza a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából kiadott nyilatkozatában Orbán Viktor.
Belföld
Exkluzív: a Jobbik vezetése is régóta tudott rólaEgykori párttársa is szerepet játszott az ellene indult lejárató kampányban Szegedi Csanád szerint. A jobbikos EP-képviselő exkluzív interjút adott a Hír TV-nek.
A magyar bajnoki címvédő Ferencváros 4-3-ra legyőzte a holland AZ Alkmaart csütörtök este a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának nyolcadik, utolsó fordulós mérkőzésén a Groupama Arénában, ezzel továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba.
Folyamatosan emelkedik a gáz ára, rekordokat ér el az év elejétől, vagyis az ukrán gáztranzit leállítása óta, ami már Ukrajnának is kezd problémákat okozni - jelentette ki Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségi média profilján közzétett bejegyzésében.
Donald Trump amerikai elnök azon szándéka, hogy megvegye Grönlandot "nem tréfa" - jelentette ki csütörtökön Marco Rubio amerikai külügyminiszter, hozzátéve: Dánia autonóm területének megszerzése amerikai nemzeti érdek, amit meg kell oldani.
Lassan, de a nemzetállamok szintjén egyre több országban felismerik, hogy az eddigi migrációs politika hibás volt, és az unió migrációs paktuma nem a megoldás, hanem a probléma maga - jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.