2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Küldetés 11:00

Külföld

Holokauszt: minden német állampolgárnak emlékeznie kell

Az auschwitzi haláltábor a német nemzeti identitás része – ezt a német államfő mondta a tábor felszabadításának hetvenedik évfordulóján. Joachim Gauck szerint vallástól függetlenül minden német állampolgárnak emlékeznie kell. A lengyelországi táborban nemzetközi megemlékezést tartanak, ahol 42 ország kormányának a képviselője és túlélők vesznek részt. A magyar kormányt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere képviseli, aki a helyszínen arról beszélt, hogy a mások elleni gyűlöletet csírájában kell elfojtani.

A halál falánál kezdődött a megemlékezés Auschwitzban a haláltábor felszabadításának 70. évfordulóján. Ez az a tér, ahol a golyó általi kivégzéseket végrehajtották. Előfordult, hogy több száz rabot lőttek agyon az őrök. „A munka azt jelentette, hogy a sarat túrtuk. Aki abbahagyta a munkát, mert nem volt ereje, azt agyonlőtték. Itt mindenütt halmokban feküdtek a hullák. Én nagyon sokáig képtelen voltam visszatérni, mert csak ezeket a képeket láttam magam előtt” – mondta egy lengyel túlélő.

Az auschwitzi lágert 1940-ben kezdték építeni a lengyel zsidóknak. A tábort bővítették a szomszéd falu, Birkenau felé, amikor máshonnan, így Magyarországról is megindultak a deportálások. „15 éves voltam, amikor bekerültem. Minden beton és szögesdrót, sehol nem volt egy fűszál se. Az étkezés egyszerű volt. Reggel adtak meleg vizet, amit kávénak hívtak, napközben volt egy tányér leves, este egy szelet kenyér. Én egy hiba miatt menekültem meg, valaki 5-öst írt 9-es helyett a papíromra, és rossz vonatra tettek – nyilatkozta egy cseh túlélő.

Auschwitz-Birkenaut a szovjet hadsereg szabadította fel 1945. január 27-én. A 70. évfordulón rendezett megemlékezésen 42 ország, köztük Magyarország küldöttei vettek részt. Oroszországot az ukrajnai háború miatt senki sem képviselte. A német államfő a berlini parlamentben emlékezett, Joachim Gauck azt mondta, a népirtásra a világon mindenkinek emlékezni kell, hogy ne történhessen meg újra. „A holokauszt néhány ember számára már nem kulcsfontosságú része a német identitásnak, pedig igenis az. Nincs német identitás Auschwitz nélkül. A holokausztra kivétel nélkül minden németnek emlékezni kell. Járunk a gettók helyén, látjuk a házakat, ahonnan a zsidókat deportálták és az épületeket, ahol a kiirtásukat eltervezték. Ennek a horrornak a jelenünkre és a jövőnkre is hatása van” – fogalmazott a német államfő.

Megemlékezést az Európai Parlamentben is tartottak, a francia elnök pedig a második világháborús emlékműnél beszélt arról, hogy a zsidók a francia társadalom szerves részét jelentik és nem szeretné, ha tömeges kivándorlás kezdődne Izraelbe a párizsi kóser bolt elleni merénylet után.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Háború Ukrajnában – A szakértők szerint a napokban nem, de később viszont válaszcsapást indíthat Izrael + videó

Háború Ukrajnában – A szakértők szerint a napokban nem, de később viszont válaszcsapást indíthat Izrael + videó

Minden azon múlik, hogy elvesztik-e a fejüket a Közel-Keleten. Ha igen, a háború kiterjedhet. Erről beszélt Kis Benedek József biztonságpolitikai szakértő és Stier Gábor, a Moszkvatér.com főszerkesztője, valamint Toldi Ottó, a Klímapolitikai Intézet kutatásvezetője a Háború Ukrajnában című adásunkba Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!