2024. 05. 08. Szerda Mihály napja
Jelenleg a TV-ben:

Bayer show

Következik:

Radar 23:35

Belföld

Orbán: A kormány elítéli bármely kisebbség megbélyegzését

A magyar kormány nem tűri és elítéli bármely kisebbség megbélyegzését, az antiszemitizmus minden megnyilvánulási formáját és megvédi az ország minden polgárát – ezt hangsúlyozza a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából kiadott nyilatkozatában a miniszterelnök.

Orbán Viktor azt írja: meggyőződése, hogy Magyarországon soha többé nem fordulhat elő, hogy embereket származásuk, vagy vallásuk miatt hátrány, megaláztatás érjen. A kormányfő szerint hazánkban él Közép-Európa legnagyobb számú zsidó közössége, amelynek kultúrája mindig is a magyar kultúra szerves része volt. Éppen ezért a zsidóság 1944–45-ös tragédiája az egész magyar nemzet tragédiája a miniszterelnök szerint. Az auschwitzi és birkenaui koncentrációs táborok 68 évvel ezelőtti felszabadításának évfordulóján kiadott miniszterelnöki nyilatkozat hangsúlyozza: a magyar kormány fejet hajt az áldozatok előtt és erkölcsi, politikai kötelességének érzi, hogy következetesen szembenézzen a XX. századi diktatúrákkal és az akkor elkövetett rémtettekkel.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!