Kuncze: Gyurcsány nélkül vége a DK-nakAz ATV-n futó Civil a pályán legutóbbi adásában többek között a Demokratikus Koalíció válságáról is beszéltek a meghívott vendégek.
Napi aktuális
Karácsony Gergely megtámadta a Kúrián a saját választási győzelmét + videóA Napi aktuálisban Csuhaj Ildikó főmunkatárs, ATV és Kovács András újságíró, Origo ütköztette véleményét Velkovics Vilmos műsorvezető moderálásában. A témák között volt a Néppárt, Orbán Viktor tárgyalásai és a főváros választások utáni helyzete.
Belföld
Reagált a MÚOSZ elnöke: Törvénytelen vallási adatokat engedély nélkül publikálniVicsek Ferenc nem közleményt adott ki a Facebookon, hanem véleményt írt. Ha ez hivatalos vélemény lenne, akkor azt a MÚOSZ adta volna ki. Magánvéleményt minden MÚOSZ-tag írhat, még a MÚOSZ alelnöke is – mondta Kocsi Ilona, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke.
A Magyar Péter-jelenségről vitáztak az ATV-ben„Sokan már az új miniszterelnököt látják Magyar Péterben, és hogy ő lesz az, aki leváltja Orbán Viktort. Ebben én eléggé kevéssé hiszek” – mondta az ATV Csatt.2 című műsorában Nagy József.
Donald Trump amerikai elnök légicsapásokat rendelt el szombaton a jemeni húszik ellen, amiért a lázadók ismét a Vörös-tengeren áthaladó hajókat támadnak.
A szombati zárónapon rendezett 10 döntőből haton magyar bokszoló sikerének tapsolhatott a Debrecenben rendezett 69. Bocskai-emlékverseny közönsége: a többi között Hámori Luca és Bernáth Attila is aranyérmet nyert.
Ferenc pápa klinikai állapota továbbra is stabil, ami megerősíti az utóbbi egy hétben rögzített javulást - közölte a Szentszék szombat este a Gemelli-klinika orvosainak véleménye alapján.
Kilenc palesztin - köztük két újságíró - halt meg szombaton izraeli tüzérségi csapásokban a Gázai övezetben. A támadások veszélyeztethetik az amúgy is sérülékeny tűzszünetet - közölte a helyi polgári védelem.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.