A Magyar Nemzet beharangozó cikke szerint a színésznő elmondta, hogy egy hosszú casting folyamata után, Orosz Dénes rendező választotta ki őt a lánytrió egyik tagjának, Katának a szerepére.
Én vagyok a filmben az ösztönös csaj, aki nem gondolkozik, nem fogja vissza magát… ezzel tudtam is azonosulni
– tette hozzá.
A színésznő elmesélte, hogy a forgatást egy egész hónapnyi próbafolyamat is megelőzte, rengeteg táncpróbával, ami már akkor összehozta a csapatot, mielőtt a film felvételei elkezdődtek volna. „Bár korábban is táncoltam, de ezek nagyon izzasztó próbák voltak. A sok közös előzmény és munka után nagyon más hangulata volt így a forgatásoknak is” – mesélte el a színésznő.
A színésznő a Svenk stábjával azt is megosztotta, hogy már a forgatókönyvet olvasva is érezte, ennek a filmnek nagyon jó a humora, arról nem is beszélve, hogy rengeteg tehetséges emberrel dolgozhatott együtt.
A december 12-e óta játszott Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet a bemutatója első hétvégéjén 60 ezren nézték meg a mozikban, ezzel az eredménnyel pedig első lett a magyarországi toplistán. Ilyen első hétvégés nyitányra már rég volt példa ebben az évben, ami azt is előrevetíti, hogy 2024 egyik legsikeresebb filmje érkezett meg a mozikba.
Teljes adás: