2024. 07. 18. Csütörtök Frigyes napja
Jelenleg a TV-ben:

Láncreakció

Következik:

Vezércikk 14:00

Radar

Radar – Új régészeti leletekre bukkantak a világ számos részén

A Jeruzsálemben feltárt, csaknem három évezredes, kőbe vájt járatok hálózata zavarba ejtette a régészeket, mivel eddig nem találtak hasonló bibliai leleteket, és nem volt nyilvánvaló kapcsolat az egykor közelben álló ősi zsidó templom és palota között.

  • Radar – Új régészeti leletekre bukkantak a világ számos részén

A térdig érő, legalább 2800 éves csatornák Jeruzsálem fallal körülvett óvárosán kívül találhatóak. Két csoportban egymástól 10 méter távolságra állnak.

Az Izraeli Régiségügyi Hatóság a csatornák törvényszéki vizsgálata során nem talált vért, ez kizárja, hogy a csatornák vallási áldozatokhoz kapcsolódó állatvágásokban játszottak volna szerepet.

Úgy tűnik, hogy a csatornák nem torkolltak egyetlen medencébe sem, ami arra utal, hogy nem szennyvíz vagy csapadék elvezetésére használták őket.

Az ásatások vezetője szerint fontos része lehetett a korabeli Jeruzsálem gazdaságának.

A lelet, amely az izraeli Dávid Város Nemzeti Park része, a jövő héten kerül majd nyilvánosságra.

Limában Peru fővárosában pedig egy múmiát és kerámiaedényeket találtak egy építkezés során. A nyüzsgő fővárosban felfedezett múmia a szakértők szerint legalább 1000 éves.

A lelet felkeltette a régészek figyelmét, ezzel is közelebb kerültek a múlt megismeréséhez.

Peru más részein is találtak több ezer éves, különleges maradványokat.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Földrengés volt Nápoly közelében

Földrengés volt Nápoly közelében

Nápoly környékét 3,6 erősségű földrengés rázta meg csütörtökön reggel az olasz geofizikai és vulkanológiai intézet (INGV) közlése szerint.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!