2024. 06. 18. Kedd Arnold, Levente napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Radar 23:30

Radar

Radar - Nyáron is biztonságban

Piacra vitték a tűzmegelőzési tanácsokat a Somogy vármegyei katasztrófavédők. A lakástüzek megelőzésére, a szén-monoxid és füstérzékelők életmentő funkciójára hívták fel a figyelmet a kaposvári piacra látogatóknak.

  • Radar - Nyáron is biztonságban

Folyamatosan érkeztek a piac látogatói a katasztrófavédelem standjához. Pár perc alatt kaptak, hasznos tanácsokat ahhoz, hogyan kerüljék el a lakástüzeket.

Az érdeklődőket egyebek között videó anyagokkal fogadták.

A gyerekek VR szemüvegeken keresztül élhettek át tűzeset szituációkat. Egy élethű lakástűz kellős közepébe csöppenhettek , a füsttel teli épületből együtt menekülhettek a bajba jutott lakókkal.

A kaposvári nagypiacon naponta több ezren fordulnak meg, ezért választotta helyszínnek a tűmegelőzési tanács a figyelemfelkelő bemutatót.

Az első félévben 140 épülettűzhöz riasztották a somogyi lánglovagokat, ebből 30 volt olyan, ahol a füst, vagy szénmonoxid érzékelő hiánya miatt jelentős károk keletkeztek. Hat személy vagy megsérült, vagy füstmérgezés miatt kórházba került.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Vezércikk – Orbán Viktor: Brüsszelben semmibe vették az európai emberek akaratát + videó

Vezércikk – Orbán Viktor: Brüsszelben semmibe vették az európai emberek akaratát + videó

Gyors helyzetjelentést adott ma Orbán Viktor Brüsszelből, amiből az derül ki, hogy arrafelé nem nagyon értenek a szép szóból. A miniszterelnök szerint ugyanis semmibe vették az európai emberek akaratát, és a baloldallal és a liberálisokkal összeállt Néppárt leosztotta az EU vezető pozícióit. Minderről a Vezércikk vendégei, Boros Bánk Levente, Bencsik András és Szabó László is elmondják a véleményüket.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Radar – A világ legnagyobb divatikonjai csodálják a magyar lány terveit + fotó

Radar – A világ legnagyobb divatikonjai csodálják a magyar lány terveit + fotó

Egy különleges hölgyet mutatok be önöknek. Valakit, aki a rendszerváltás előtt nagyot álmodott. Fogta a hátizsákját, és elindult Olaszországba nyelvet tanulni - aztán egészen másként alakult az élete. Felvételt nyert Milánóban az egyik leghíresebb divattervező főiskolára, és rövid idő múlva már a legnagyobbakkal dolgozott - úgy, hogy pontosan nem is tudta, mekkora divatikonok ők, hiszen a szocialista Magyarországon nem ismerhette senki a hatalmas nyugati divatmárkákat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!