Petőfi Sándor szülőháza máig eredeti állapotában tárja a látogatók elé azt a miliőt, amelyben a költő megszületett, a 19. század első harmadának jellegzetes berendezési tárgyait, szokásait. Március 15-én élőben közvetítjük Orbán Viktor beszédét Kiskőrösről, a Petőfi szülőház elől. Most pedig megmutatjuk Illés Peti kollégánk összeállítását.
Ukrajna az elejétől fogva ellenséges Magyarországgal. És efelett úgy mindig szemet hunyunk - hívta fel rá a figyelmet Ábrahám Róbert újságíró Komment című műsorunkban.
A magyar női jégkorong-válogatott hátrányból fordítva 3-1-re legyőzte a szlovák csapatot a bremerhaveni olimpiai selejtező első mérkőzésén, csütörtökön.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
Svédországban 10 ember meghalt egy iskolai lövöldözés során, Szerbiában tavaly két alkalommal is történt iskolai lövöldözés, egy bajai fiú pedig hasonló merénylettel fenyegetőzött.
Bűnügyi-, és a Cívis Közterületi Támogató Alosztály munkatársai közösen csaptak le egy 29 éves nigériai férfira január 8-án Budapesten, aki a gyanú szerint a romantikus csalások módszerével csalt ki pénzt szépkorú hölgyektől párkapcsolati ígéret fejében.