2023. 10. 05. Csütörtök Aurél napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Háború Ukrajnában 05:00

Radar

Radar - Cél az olimpia

Talán minden gyermek első áhított sportja a lovaglás. Szeretjük a lovakat, sőt lovas nemzetként definiáljuk magunkat. A történelem során azonban sérült a sportág, újra kellett építeni a magyar lovassportot és most ismét az olimpia a cél.

  • Radar - Cél az olimpia

Szombaton a Nemzeti Lovardában tartott sajtótájékoztatón, a Magyar Lovassport- és Lótenyésztés Fejlesztési Program került bemutatásra.

A magyar, lovas nemzet, tartja a mondás. Azonban a második világháború után a szocializmusban eltávolodtunk a lovaglástól, de a rendszerváltás utáni időszak is lejtmenet volt a lovassport számára.

A Magyar Lovassport Szövetség 2009-ben kezdte el az újjáépítő munkát. A cél az volt, hogy nemzetközi szinten is újra elismerjék a magyar lovasokat.

Magyar Lovassport Szövetség elnöke nem véletlenül a 12-szeres kettesfogathajtó világbajnok, és 15-szörös magyar bajnok, valamint kilencszeres derbigyőztes, a díjhajtás rekordere Lázár Vilmos. 2009-ben az Ő vezetésével kezdtek bele a máig tartó újjáépítésbe.

Egy jó lovasnál sem mindegy milyen lóra ül fel. Egy-egy sport ló ára a nemzetközi piacon akár a milliárdot is elérheti. Sok magyar tenyésztő így inkább külföldre adott el versenylovakat. A Magyar Lovassport Szövetsége ezért stratégiát váltott és egy német partnerrel kezdett el közösen dolgozni. A hosszú távú cél a ló és a lovas utánpótlás olimpia szellemében való nevelése. Cél az is, hogy a szövetség saját versenylovait később a sportág számára tudják tenyészteni. Jelenleg 6 kanca és 2 mén és 2 herélt van a programban. 

A Nemzeti Lovardában tartott sajtótájékoztatón, a Magyar Lovassport- és sportlótenyésztés Fejlesztési Program került bemutatásra. Két fő célja a programnak, hogy az olimpiai szakágakban, újra legyenek magyar lovasok is az olimpián.

Az új program segítségével lehetőség nyílik arra, hogy már a 2024-es párizsi olimpiára is kvótát szerezhessenek a magyar kiválóságok.

Az eseményen kiosztották a legmagasabb lovas kitüntetést, a Gróf Széchenyi István Emlékérmet is a lovasportban tevékenyen és sikeresen résztvevők számára.

További epizódok

Radar - 19. alkalommal rendeztek lovasterápiás versenyt Fóton

Radar - 19. alkalommal rendeztek lovasterápiás versenyt Fóton

A háromnapos programon a gyerekek büszkén mutatták be, mi mindent tanultak meg lóháton az egész éves gyakorlatok során. Az intézmények magas pénzdíjakat, a fiatalok pedig értékes ajándékokat kaptak. 2023. október 04.
Radar – Közép-Európa egyetlen roma középiskolája

Radar – Közép-Európa egyetlen roma középiskolája

1994-ben indult az oktatás a pécsi Gandhi Gimnáziumban, amely Közép-Európa egyetlen roma középiskolája. A 30 éves évforduló első ünnepi eseménye megemlékezés volt a névadó Gandhi születésnapjára. 2023. október 04.
Radar – Október 4-e az állatok világnapja

Radar – Október 4-e az állatok világnapja

Ma van az állatok világnapja! Hogy miért fontos ez? Mert 8 millió fajból már 1 milliót fenyeget a kipusztulás veszélye. A következő 20 évben az emberi tevékenység miatt annyi faj tűnhet el végleg, mint amennyi a 20. században összesen. 2023. október 04.

Legfrissebb híreink

Vezércikk: Karácsony szerint megérdemelt volt a közlekedési cégvezetők prémiuma

Vezércikk: Karácsony szerint megérdemelt volt a közlekedési cégvezetők prémiuma

A mai Vezércikkben a meghívott vendégek karcos és határozott véleményt formáltak Brüsszel – az uniós pénzek feltételeivel kapcsolatos – üzengetéséről, a zuglói szocialista ingatlanbotrány új fejleményeiről, Karácsony Gergely gyenge magyarázkodásáról a gigászi BKV-prémiumok ügyében, továbbá az adatvédelmi szempontból aggályos fővárosi lakógyűlésről.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

Radar - Bandaháború a határnál

Radar - Bandaháború a határnál

A Radar kamerája előtt tartóztattak fel 30 migránst a déli határnál. Stábunk éppen az embercsempész bandákról forgatott, amikor a rendőrök lefülelték az illegális bevándorlók csoportját.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!