Csinos, szőke, és amikor csak teheti, csiszol, gyalul, fűrészel. Ő Bebesi Ágnes, aki 10 éve még csak egy asztalt szeretett volna strapabíróbbá tenni három kisfiának, és hamar rájött, hogy ennél többre is képes. Építésznek tanult, végül asztalos lett. Ma pedig már impozáns tárgyalóasztalok készülnek a műhelyében.
Elemzői nagyágyú újraélesítve. A rendszerváltás utáni politológus-ikonnak mindig is belső információi voltak a baloldalról, és még puccsokban is szerepet is szántak neki. Most éppen Magyar Péter körül ügyködik, de visszatérne a múlthoz. Terítéken Kéri László.
A rákosrendezői területre talált most egy olyan befektetőt a kormány, aki nemcsak azt vállalta, hogy a területen fejlesztéseket hajt végre, lakó-és irodaházakat épít fel, hanem azt is, hogy megtisztítja a területet.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
A hideg, sötétebb nappalok és a fényhiány sokaknál levertséget, fáradságot és más tüneteket idézhet elő. De vajon tényleg ennyire rányomja a tél a bélyegét a mindennapokra? Megkérdeztük az utca emberét, hogyan élik meg ezt az időszakot.