Jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége gyanújával továbbra is folyamatban van az adóhatóságnál az újpesti DK-s polgármester, Trippon Norbert és felesége házfelújításával kapcsolatos nyomozás – derült ki az eljárást felügyelő Fővárosi Főügyészség lapunknak adott válaszából. A botrányban eddig három személyt hallgattak ki gyanúsítottként.
Ha az ügy majd abba a szakaszba jut, hogy vádat emelnek és a bíróság elítéli az elkövetőket, akár nyolc évig tartó szabadságvesztésre is számíthatnak. Hozzátesszük: az újpesti polgármester információink szerint jelenleg nem gyanúsítottja a bűnügynek.
A teljes cikket a Magyar Nemzet oldalán olvashatják, IDE KATTINTVA!