Hogy vannak e magyar indiánok? Bután hangozhat a kérdés, pedig léteznek. Az első Xántus János geográfus-utazó és vadnyugatkutató volt. Az irodalom történészek arra a következtetésre jutottak, vele kapcsolatban hogy Karl May egyenesen róla mintázta Old Shatterhand figuráját.
A Heverő Bölény már 1931-ben indián tábort alapított a Dunakanyarban, ami egészen 2005-ig aktívan működött. Heverő Bölény a jól ismert Baktay Ervin festőművész, művészettörténész, író, műfordító indián neve volt.
A 1960-as években Cseh Tamás a neves zenész is indiántábort alapított a Bakonyban.
Az indiánozás, tulajdonképpen egy közösségi elvonulás, ahol minden a rézbőrűek szabályai, esztétikája szerint működik. A kizökkenés a világunkból sokak számára jelentett és jelent ma is inspirációt.
Így van ezzel Gauder Áron is, aki a 2004-ben debütálló, és sikeres Nyócker című animációs film alkotója.
Áron 18 éves kora óta vesz részt minden évben a bakonyi indiánok közösségében. Cseh Tamásnak fontos szerepe van az inspirációban.
Az alkotók között feltűnik Bereményi Géza Kossuth díjas író, dalszövegíró, forgatókönyvíró és filmrendező.