2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Sissi zsiráfjától a biodómig 03:00

Plusz-mínusz

Plusz-mínusz: A parlament felfüggesztette a börtönkártérítések kifizetését

A börtönkártérítések kifizetésének felfüggesztése, az MSZP-től a DK-hoz való átpártolás és a józsefvárosi hajléktalanok ügye voltak a mi témák. A műsorvezető Kis Kornéli beszélgetett ezekről Kósa Andrással, a Népszava újságírójával és Néző Lászlóval, a Mediaworks Központi Szerkesztőség főszerkesztőjével.

  • Plusz-mínusz: A parlament felfüggesztette a börtönkártérítések kifizetését

A börtönkártérítésekkel kapcsolatban a következőket jegyezte meg Néző László, a Mediaworks Központi Szerkesztőség főszerkesztője a műsor elején: 

„Én azt tartom helyes lépésnek, hogy ebben az ügyben történt valami. Nyilván a mai parlamenti döntés kapcsán majd még kiderül, hogy pontosan mik a további lépések, de az biztos, hogy ez a rettenetesen nagyszámú kártérítési per és ez a rettenetesen nagy pénz – ez tízmilliárd forint – ez nyilván irritálja a magyar társadalmat. Amikor 2016-ban meghozta a magyar parlament az erre vonatkozó törvényt, akkor biztosan nem ezzel a céllal hozta meg, hogy itt majd tízmilliárdokat kell kifizetni az elítélteknek.”

Majd az ellenzéki pártok, az MSZP-től a DK-ba átpártoló két személy ügyét illetően így fogalmazott:

„Ha megfigyeljük, nagyon érdekes dolgok történnek, az egész ellenzéki térfélen. Az MSZP-től a Jobbikig kezdenek eljelentéktelenedni ezek a pártok. Az MSZP-nek én nem sok jövőt jósolok, a Jobbiknak sem sok jövőt jósolok és akkor mi marad, ott van Gyurcsány Ferenc DK-ja és mondjuk a Momentum, mert az LMP ma már szinte láthatatlan párttá vált.”

Ezekhez a következő gondolatokat fűzte hozzá Kósa András, a Népszava újságírója:

„Nem gondolom, hogy kirakatember Karácsony Gergely. Nyilván a közvetlenül megválasztott főpolgármesternek nagyon erős legitimációja van, de az tény, hogy arról azért lehet hallani, hogy a tavaly októberi győzelem után a fővárosban az ellenzéki koalíció pártjai kötöttek különböző háttéralkukat és egyes területeket felosztottak maguk között. Mi úgy tudjuk, hogy például mondjuk a színházak, azok konkrétan a Demokratikus Koalíció "territóriumává váltak" és ha megváltoznak a közgyűlési erőviszonyok, akkor az egy elég érdekes dolog lehet, hogy akkor ezeket az informális alkukat is adott esetben mondjuk a DK boríthatja és újra kötheti és még nagyobb befolyásra tehet szert a fővárosban – ez tény. Szerintem ez annak a folyamatnak a része, amiről már mi is itt többször beszéltünk. 2022-ig valószínűleg ezek a pártok még biztosan létezni fognak, ha mást nem, akkor mondjuk úgy, hogy "papíron".”

A műsor harmadik témája a Pikó András által vezetett Józsefváros és az ott megszavazott hajléktalan kérdés volt. Megszavazták ugyanis, hogy például a társasházak közös területein, illetve autókban is lehet életvitelszerűen lakni.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!