2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Fidesz-KDNP kampánynyitója

Következik:

Paláver 16:30

Paletta

Paletta: Siófokra költözik a Játékszín

A Hír TV Paletta című műsorában arról is szó esett, hogy a Játékszín természetesen csak néhány hétre költözik a tó partjára, hiszen a siófoki Színparton hat szombat estén át várják a közönséget. A Játékszín tavaly nyári előadásaival új lendületet adott a nyári szabadtéri szórakoztatás hagyományainak.

  • Paletta: Siófokra költözik a Játékszín

A nagy múltú, egykori Kálmán Imre Szabadtéri Színpad is megújult és tökéletes helyszínt ad a fővárosban már népszerűvé vált vígjátékoknak és komédiáknak. A stúdióban vendégeskedett Bank Tamás, a Játékszín igazgatója és Tóth Enikő színművész, aki négy darabban is játszik az évadban.

Izgalmas évad elé néz a székesfehérvári Vörösmarty Színház, ugyanis 11 bemutató, köztük két magyarországi ősbemutató is lesz a következő évadjában. A darabokról a színház igazgatója, Szikora János beszélt a Palettában.

Sportrovatunkban pedig a jógáé volt a főszerep, ugyanis Őexcellenciája Kumar Tuhin indiai nagykövet számolt be arról, hogy megrendezik az 5. Nemzetközi Jóga Napot.

Ez alkalomból egy különleges eseménysorozat bemutatására kerül sor, amely nem csupán a jóga hagyományát, de India kultúrájának vibráló sokszínűségét is színpadra állítja.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Szentkirályi Alexandra: Karácsony Gergely elnémult budapesti terveimre

Szentkirályi Alexandra: Karácsony Gergely elnémult budapesti terveimre

Karácsony Gergely elnémulva reagált budapesti terveimre. Én is elnémulnék a főpolgármester úr helyében, ha ilyen csapnivaló 4,5 év állna mögöttem városvezetőként - mondta Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje a Facebook-oldalán pénteken közzétett videóban.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!