2024. 10. 23. Szerda Gyöngyi napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális extra

Következik:

Napi aktuális extra 04:20

Napi aktuális

Sokkoló felvételek a szerb határról

Létrákkal, bontóeszközökkel, késekkel, csúzlikkal, és más fegyverekkel felszerekt migránsok ostromolják a kerítést. A témában Tóth Klaudia, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója fejtette ki véleményét a Napi aktuálisban. 

  • Sokkoló felvételek a szerb határról

A 2015-ös évben annyira volt más a helyzet, hogy nem voltak még kiépülve az embercsempész útvonalak és akkor még nem menedzselték olyan jól az emberi erőforrások szállítását, mint manapság - hívta fel rá a figyelmet Tóth Klaudia a HírTV stúdiójában. 

Kiemelte, 

egy jól menő bizniszről van szó, azt látni, hogy a közösségi médiafelületeken szervezik az embercsempészek az utakat több ezer euróért, most már komplett utazási csomagokat kínálnak a migránsok számára. 

Velkovics Vilmos műsorvezető felvetésére, hogy halálosan megfenyegették Giorgia Melonit és kislányát az embercsempészek, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója elmondta, szerinte egyre a bűnbandák egyre inkább radikalizálódnak (...) s köztük farkastörvények uralkodnak, aki  több embert tud bevonni az üzletbe, az egyre gazdagabb lesz. 

Az észak-afrikai partoknál az embercsempész-bandák egymás alá licitálnak, már csökkenteni kellett a szállítási díjakat

- tette hozzá. 

Teljes beszélgetés: 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Kialakulóban van egy magyar-szlovák-szerb tengely + videó

Kialakulóban van egy magyar-szlovák-szerb tengely + videó

A bevándorlás visszaszorításáról egyeztet Orbán Viktor kormányfő, a szerb elnökkel, és a szlovák miniszterelnökkel Révkomáromban. § A magyar miniszterelnök közösségi oldalán úgy fogalmazott: "Együtt küzdünk az illegális migráció ellen!" A témában Petri Bernadett, a XXI. Század Intézet kutatója volt vendégünk. 
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!