Első vendégünk, Kézdy Dániel, az Aszú Day alapítója és Barta Károly, A Barta Pince birtokigazgatója lesznek. Minden évben december 10-én tartják a nemzetközi aszú napot, az Aszú Dayt. A tokaji aszú a világ első eredetvédett bora, már 1737-ben szabályozták a termőterületének határait. Az idei nemzetközi aszú napon egy klasszikus párosításával, a libamájjal lehet a bort kóstolni.
Vendégünk lesz Zsupán Edina filológus, a Corvina-kiállítás kurátora. Ritka Corvinákat és díszkódexeket láthatnak az Országos Széchényi Könyvtárban, a tárlat Hunyadi Mátyás könyvtárának eddig rejtett, kevésbé hangsúlyozott oldalát próbálja feltárni. Szenzációnak számító darabok érkeztek Párizsból, Torinóból és a Vatikáni Könyvtárból is.
Juronics Tamás Kossuth-díjas táncművész, koreográfus, rendező az Álomutazót, egy most karácsonykor visszatérő mesemusicalt mutat be. Az előadással szeretnék elérni, hogy a felnőttek is úgy álmodozzanak, mint gyerekkorukban. A díszlet monumentálisnak számít: ezer négyzetméteres és négy emeletnyi magas, a zenét Rakonczai Viktor írta, a rendező-koreográfus Juronics Tamás.
Adás:
2018. november 27., kedd 14.30
2018. november 28., szerda 0.30
2018. november 28., szerda 7.30