A kormányzat bejelentette, hogy december 27-én akár már megtörténhetnek az első oltások.
„A tömeges oltások a jövő évre fognak átcsúszni a mostani számításaink szerint. Viszont miután az Európai Gyógyszerügynökség engedélyezte a Pfizer-Biontech vakcináját, ezek a vakcinák ezek után a magyar hatósági engedélyre is jogosultak és érkezhetnek Magyarországra. Úgy látjuk, hogy december 27-én el fog tudni kezdődni az oltás. Az első körben azokat az egészségügyi dolgozókat fogja érinteni, 5500 vakcina erejéig, akik a Covidosokkal dolgoznak az intenzív osztályon.”
Szentestére felfüggesztette a kormány a kijárási tilalmat, azonban nem minden szabályt oldanak fel.
„Úgy láttuk miután hétfőn a kormány és az Operatív Törzs áttekintette az aktuális járványügyi adatokat, hogy december 24.-én tehát szenteste a legkisebb kockázattal tudunk némi engedményt tenni, ahhoz, hogy a családok minél hosszabban, minél meghittebben tudják együtt ünnepelni a karácsonyt, hiszen hagyományosan ez az este nem az ide-oda mászkálásról, hanem a békés családi együttlétekről szól. Ezért azon az éjszakán nem lesz érvényben a kijárási tilalom, tehát nem kell este 8 órára hazaérni, viszont december 25-től ugyanúgy érvényes a szabályozás”
- mondta a kormányszóvivő.
HírTV
Kapcsolódó cikkek: