2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról

Következik:

Híradó 12:00

Magyarország élőben

Benkő Tibor: Nem félni kell a katonáktól, hanem éppen ellenkezőleg

Szombaton több mint száz katona indul részben a szlovák, részben pedig az osztrák határhoz elsősorban a határzár megerősítése érdekében – erősítette meg Benkő Tibor az operatív törzs sajtótájékoztatóján elhangzottakat Magyarország élőben című műsorunkban. A honvédelmi miniszter közlése szerint míg a rendőrök a határforgalmat biztosítják, addig a katonáknak pedig az lesz a feladata, hogy máshol senki se tudjon átjutni akár gépjárművel, akár gyalogosan. A tárcavezető arról is beszélt, teljesen alaptalan az, hogy a katonák megjelenése az utcákon félelemkeltő, hiszen ők éppen azért vannak, hogy bármilyen helyzet is alakul ki segítség az ország lakosságát.

  • Benkő Tibor: Nem félni kell a katonáktól, hanem éppen ellenkezőleg

Földi-Kovács Andrea kérdésére, hogy a humanitárius folyosók biztosításában is részt vesz-e a katonaság, Benkő Tibor elmondta, ebben az esetben is Magyar Honvédség támogatja a rendőri erőket, a katonák ott vannak a kijelölt helyeken és segítenek az ellenőrzésben.

Arra az interneten keringő hírre, hogy egyes európai országokban amerikai egységek jelentek meg és haditechnikai eszközöket is szállítottak Benkő Tibor elmondta, Európa különböző térségeiben nemzetközi gyakorlatokat hajtottak végre, ezeket félbeszakították és az erőket vissza kell csoportosítani oda, ahonnan a gyakorlat helyszínére mentek.

Nem a vírusjárvány miatt vannak ott, hanem azért, hogy mert tartanak vissza eredeti helyőrségeikbe – mondta el a honvédelmi tárca vezetője.

Arra a kérdésre, hogy nem kelt-e félelmet a magyar katonák megjelenése az utcákon, Benkő Tibor leszögezte,

a magyar katona mindig csak segítette az ország lakosságát, bármi történt a magyar katona azért volt, hogy a rendet fenntartva segítsen.

Nem félni kell a katonáktól, hanem éppen ellenkezőleg – tette hozzá.

Teljes beszélgetés:

HírTV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!