2024. 05. 30. Csütörtök Janka, Zsanett napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:45

Színes

K1-világbajnok tréningezte a terrorelhárítókat

K1-tréning a terrorelhárítóknak. A küzdősport többszörös világbajnoka magyarországi nyaralása közben tartott edzést a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársainak.

Fián, Marcianon mutatta be a gyakorlatot a többszörös K1-világbajnok, a holland Peter Aerts a Terrorelhárítási Központ tornatermében. Bár sérült, a „holland Favágóként” emlegetett küzdősportoló maga ajánlotta fel, hogy továbbképzést tart a TEK munkatársainak.

– Nem hívtuk meg, ő magától jött. Ez egy nagyon komoly meglepetés volt számomra is a múlt héten, amikor jelezte, hogy Magyarországon van és hogyha szívesen látjuk őt – márpedig igen, mert jó barátunk –, akkor nagyon szívesen tartana edzést a TEK-ben. Ezt teljesen ingyen, bérmentve teszi. Úgyhogy a mai edzés így jött létre – fogalmazott Hajdu János főigazgató.

A Japánból származó K1 több küzdősport elemeit vegyíti, a tiltó szabály kevés benne.

– Azt gondolom, ha az utcán bármi történik, nagyon fontos, hogy a rendőrök, a hatóságok emberei tudják, hogy hogyan tudnak eljárni. Hogy kell ütni, hogy kell rúgni és a többi – mondta a többszörös K1-világbajnok, Peter Aerts.

Az egynapos tréningen a Terrorelhárítási Központ mellett a rendőrség, a honvédség, az Országgyűlési Őrség képviselői is részt vettek.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Hogy kerül cápa a Balatonba?

Hogy kerül cápa a Balatonba?

Az elmúlt napokban hatalmas port kavart egy videó, amelyen állítólag egy cápa hátuszonya látható a Balaton vizében.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!