2024. 06. 13. Csütörtök Antal, Anett napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Napi aktuális 04:40

Színes

Az idén augusztus 2-ára esik a túlfogyasztás napja

Az idén augusztus 2-ára esik a túlfogyasztás napja: a Global Footprint Network adatai szerint az emberiség fogyasztása szerdán lépi át azt a szintet, amit a Föld egy év alatt képes újratermelni, illetve elnyelni.

  •  Az idén augusztus 2-ára esik a túlfogyasztás napja

  A Természetvédelmi Világalap (WWF) magyarországi szervezete az MTI-vel kedden azt közölte, bár 2022-ben a túlfogyasztás napja július 28-ára esett, tehát látszólag öt nappal lassult a fogyasztás mértéke, ám az idén az eddigiekhez képest részletesebb adatokkal dolgoztak a dátum kiszámításánál, így a tényleges változás valójában egy napot jelent. 1970-ben pedig még december 23-án értük el a túlfogyasztás határát, vagyis akkor még jóval fenntarthatóbban élt az emberiség - hangsúlyozzák. Magyarországon május 30-án jött el a fordulópont - áll a közleményben.

Kitérnek arra, hogy a WWF Magyarország megbízásából 2023 júniusában átfogó közvélemény-kutatás készült, hogy felmérje, miként viszonyul a 18-59 éves magyar lakosság a fenntarthatósághoz, ezen belül is a környezet- és természetvédelemhez. A reprezentatív kutatás 500 fő online megkérdezése alapján készült. Az eredmények nem mutatnak kedvező tendenciákat, különösen a fiatal felnőttek hozzáállása változott az előző évekhez képest - írják, hozzátéve: bár a klímaváltozás tényét és a környezeti változások bolygóra gyakorolt hatásait ma már csak egy szűk réteg tagadja, jelentős eltérés mutatkozik a lakosság egyes szegmenseiben a részletek ismeretét és a tetteket illetően.

Mint kiemelik, a felmérés alapján a lakosság 59 százalékát valódi környezettudatosság jellemzi, azonban a 30 év alattiak ebben a csoportban jóval kevesebben vannak, mint három évvel ezelőtt. A lakosság további 20 százalékát teszik ki a "pszeudo-környezettudatosak", akik számára csupán látszatintézkedések erejéig érdekes a környezet- és természetvédelem, de valójában sem tájékozottságban, sem fogyasztásukban nem mutatnak valódi környezettudatosságot.

Mint írják, a fennmaradó 20 százalékot az ökoszkeptikusok alkotják, akiket hidegen hagy a környezet- és természetvédelem ügye, a 30 év alattiak éppen ebben a csoportban jelennek meg a legnagyobb arányban. Az ő esetükben az is látható, hogy bár a klímaváltozás veszélyeivel tisztában vannak, a megoldást jelentő teendőkkel kapcsolatban már hiányosak az ismereteik. "Ha a konkrét környezeti problémákat és ezek hatásait vizsgáljuk, akkor például a szénerőművek vagy az újból megnövekedő lakossági fatüzelés okozta környezetkárosításról a lakosság kevesebb mint harmada hallott, és ezek veszélyeivel is kevésbé vannak tisztában" - olvasható a közleményben.

Számos oka lehet annak, hogy a fiatal felnőttek az idei felmérés szerint kevésbé környezettudatosak az előző évekhez képest. A közleményben Papp Lucát, a WWF Magyarország éghajlatvédelmi szakértőjét idézik, aki elmondta: az információáradat, az egymásnak sokszor ellentmondó vélemények, az elmúlt évek globális és hazai nehézségei, valamint a döntéshozók és vállalatok sok esetben nem túl hatékony környezetpolitikája mind azt eredményezhetik, hogy az egyéni szintű környezettudatosság sokadlagos szempont lett.

MTI 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

A választáson túl vagyunk, de az eredményen közel sem + videó

A választáson túl vagyunk, de az eredményen közel sem + videó

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerdai ülésén elrendelte a főpolgármester-választás érvénytelen szavazatainak újraszámolását. A HírTV Napi aktuális című műsorának vendége volt Trencséni Dávid újságíró és Kovács András, az Origo főmunkatársa.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Nézzen korhű animációt a török kori Budáról + videó

Nézzen korhű animációt a török kori Budáról + videó

Elragadó animációs videó készült nemrég a hódoltsági Várhegyről. A film gyártója a Történelmi Animációs Egyesület: Pestről, a Tabánról, a Vízivárosról és a Rác fürdőről is készítettek videókat, ezek megtekinthetőek a Youtube-on.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!