2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Láncreakció 13:00

Színes

81 kilós harcsát fogtak az apadó Tiszából

A hatalmas harcsát hajnalban akasztották nadálycsokorral, és 20 perces fárasztást követően adta meg magát. A horgász szerint szerencse, hogy aznap éjjel az egyik barátjával együtt horgászott, mert egyedül nem biztos, hogy meg tudott volna birkózni a több mint kétméteres hallal.

  • 81 kilós harcsát fogtak az apadó Tiszából

Július 17-én, vasárnap 215 centiméteres, 81 kilós harcsát fogtak az apadó Tiszából a nagykörűi kompnál. A kapitális hal elejtéséről több internetes oldal is hírt adott, de megjelent egy képes tudósítás a nyilvános Nagykörű Facebook-csoportban is. 

A beszámolók szerint a harcsát két horgász, Mága Szabolcs és Bori István fogta. A kapás hajnali 3 óra 30 perckor érkezett, a fárasztás pedig 20 percig tartott. A csali nadálycsokor volt.

„Nagy szerencse, hogy aznap éjjel a cimborámmal mentem horgászni, másképp ugyanis valószínűleg most nem mesélnék erről. Előző nap is kinn voltam a Tiszán, akkor is találkoztam ezzel az óriás harcsával, de akkor még nem gondoltam, hogy nemsokára én húzom ki a vízből. Bevallom, nem is gondoltam ekkorának, meglepetés volt – kezdte a nagy fogás történetét Mága Szabolcs a szoljon.hu-nak. 

A kőteleki fiatalember még napokkal az események után is azok hatása alatt állt, mint mondta, akkor élmény ez számára, amit már senki nem vehet el tőle, egy életre szól.

 

„Éjszakai horgászatra mentünk kollégámmal, barátommal, Bori Istvánnal a Tisza nagykörűi szakaszára. A komp és a hajókikötő között álltunk meg a hajómmal, harcsázó szerelékkel készültünk, hajnal három körül akadt horogra ez az óriás. Fárasztottuk, aztán jött a kiemelés. Bevallom, annyira nem voltunk felkészülve erre a fantasztikus eseményre, hogy hirtelen nem is tudtam, hová nyúljak. Levettem a pólómat, azt tekertem a kezemre és azzal nyúltam a hal szájába, úgy húztam be a hajóba – mesélte átéléssel Szabolcs.

A méretes harcsáról aztán kiderült, hogy nem kevesebb mint 215 centiméter hosszú és 81 kilót nyom. 

 

„Csak ámultunk a méreteit látva. És bár nem a húsért, inkább csak a kedvtelésért szoktam horgászni, ezt a gigantikus kopoltyúst nem engedtük vissza. Családi program volt a feldolgozása, a húsából, ami egyébként nagyon ízletes, az egész rokonságnak jutott. Így végződött a rekordfogásom története” – árulta el a horgász.

 

A mérce tehát magasra kerül Szabolcs számára, a korábbi 30-40 kilós fogások után a 81 kilós harcsa az eddigi rekordja. Ki tudja, egyszer talán még túlszárnyalja, hiszen, mint mondta, ez az élmény nagy löketet adott számára, hogy tovább folytassa a horgászatot. A kedvtelése egyébként több mint három évtizedre vezet vissza, Szabolcs öt esztendősen kezdett horgászni. 

„Kőteleken a Topán sokat horgásztam, szerettem a Tiszához is járni, bár oda édesanyám kevesebbszer engedett le gyermekkoromban. Felnőttként azonban szívesen ülök a Tisza-parton, vagy a folyó közepén hajóban. Többet horgásztam Kőteleken, de azt kell mondanom, hogy az a nagykörűi rész, ahol ezt a harcsát is fogtam, nagyon kiváló horgászhely. Most már mindig jó szívvel gondolok Nagykörűre és az is biztos, hogy sosem hagyom abba a horgászatot” – tette hozzá a fiatalember, akinek már gyermekei is kedvelik a hobbiját. 

„Igaz, négy lányom van, de épp emiatt tagadom, hogy a horgászat férfias sport lenne, mert ők is szívesen jönnek velem, és tanulják a fogásokat” – mondta. 

Az eredeti cikk és még több kép IDE kattintva érhető el. 

Pecaverzum

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!