2024. 04. 22. Hétfő Csilla, Noémi napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Színes

300 millió forintra biztosították a testet

Egy igazi ókori egyiptomi múmiát láthatnak a szegedi Móra Ferenc Múzeum látogatói. A fáraók Egyiptoma című kiállításon a mumifikálás és orvoslás titkait, illetve az egyiptomi írás rejtelmeit ismerhetik meg az érdeklődők.

A kétezer éves férfi múmiáját a Szépművészeti Múzeumból vitték Szegedre. A 300 millió forintra biztosított testet a kicsomagolás után először a restaurátorok vizsgálták meg. „A munkánk itt most az állagmegőrzés, tehát hogy ilyen állapotban minél tovább az utókornak fennmaradjon, semmilyen sérülés ne keletkezzen” – mondta Hamar Edina főrestaurátor.

Az egyiptomi férfit az Kr. előtti III., illetve I. század alatt temethették el. Azt, hogy ki lehetett, nem tudják a tudósok. „Akkor már több ezer éve balzsamozzák a halottaikat, mert úgy gondolták, úgy hitték, hogy ahhoz, hogy a túlvilágon a lelkük biztonságban legyen, ahhoz a testüknek a sírokban is biztonságba kell lenni. És ebben az időszakban azonban már máshogy teszik, mint ahogy mi ismerjük, ugyanígy kiveszik a belső szerveket, viszont már nem kanópuszedényekbe helyezik, hanem visszahelyezik a testbe, tehát maga a test lesz a kanópuszedény is egyben” – nyilatkozta Kevély Flóra, a Szépművészeti Múzeum kurátora.


A múmiát egy speciális, klimatizált vitrinben állítják majd ki. „A balzsamozás után meg általában olyan sírkamrákba kerültek, ahol állandó volt a hőmérséklet és a páratartalom, és olyan mikroklíma alakult ki, ami nagyon kedvezett ezeknek a mumifikált testeknek” – közölte Martinovich Zoltán, a Szépművészeti Múzeum egyiptomi osztályának műtárgykezelője.

A fáraók Egyiptoma című kiállítást Szegeden belül három helyszínen alakítják ki. „Ez a jövő múzeuma, tehát ebbe az irányba kellene mindenféleképpen elindulnunk. Olyan kulturális központokká kell alakítani a múzeumokat, ahová ha az emberek bejönnek, jól érzik magukat, bele tudják élni magukat az adott korszakba, amit be akarunk mutatni” – fogalmazott Fogas Ottó, a Móra Ferenc Múzeum igazgatója.

A kiállítási tárgyak majdnem hétmilliárd forintot érnek. A helyszíneken sírkamrát és templomot rendeznek be.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!