2024. 06. 23. Vasárnap Zoltán napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

EB Sporthírek 06:00

Sport

Valóra válik Vogel Soma gyerekkori álma

Karrierje során már sokadszor vált hőssé ötméteres párbajban Vogel Soma, a magyar férfi vízilabda-válogatott kapusa, aki négy büntetőt hárított a görögök ellen megnyert szombati világbajnoki döntőben Fukuokában, és most egy gyerekkori álma válik valóra.

  • Valóra válik Vogel Soma gyerekkori álma

"A büntetőpárbaj előtt átvettük a dolgokat, hogy ki hogyan szokott lőni, de ehhez jött még egy kis megérzés is, talán fele-fele arányban. Fáradtan nagyon nehéz szituációkban a lövők gyakran a jól bevált módszerrel próbálkoznak, általában az dönt, aki jobban ott tud lenni fejben" - nyilatkozta Vogel.

A Ferencváros kapusa "megjárta előtte egy pillanatra a poklot is", hiszen a negyedik negyedben egy elképesztően szerencsétlen gólt kapott, védése után szinte magának tolta be a labdát a képzeletbeli gólvonal mögé. "Nem is tudom, mi történt ott, mintha kicsit a vb-döntő súlya ott lett volna a vállamon. Általában nem szoktam, de most izgultam, így egy-egy mozgás nem úgy ment, mint máskor, de nagyon örülök, hogy mentálisan benne tudtam maradni a meccsben" - mondta az MTI-nek a 26 éves hálóőr, aki a mérkőzés legjobbjának járó különdíjat is elnyerte.

Vogel egyértelműen az ötméteres párbajok specialistája, ugyanis karrierje során már korábban Európa-bajnoki címet, Bajnokok Ligáját és Európai Szuperkupát is nyert így. "Egyértelműen ez a mostani lesz a kedvencem, szerencsére sok van belőle. Ez egyszerűen felülmúlhatatlan" - mondta Vogel, aki elárulta, gyerekkori álma válik valóra azzal, hogy a margitszigeti Hajós Alfréd Sportuszodában felkerül a neve a világbajnokok falára, ugyanakkor még az olimpiai bajnokok nevével ellátott márványtáblán is szeretné viszontlátni magát.

A magyarok 1973, 2003 és 2013 után történetük negyedik világbajnoki címüket szerezték, és a fináléba jutással kiharcolták a részvételt a jövő évi párizsi olimpián is.

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

MTI 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Szélesvásznú történelem: Szerelem + videó

Szélesvásznú történelem: Szerelem + videó

1971-ben Darvas Lili, Törőcsik Mari és Darvas Iván főszereplésével, Makk Károly rendezésében mutatták be a Cannes-ben a zsűri nagydíjával is kitüntetett Szerelem című filmet. A Szélesvásznú történelem adásában Bencze Ilona Jászai Mari-díjas színművésznővel és Lukácsy György filmkritikussal beszélgettünk a magyar filmtörténelem egyik legfontosabb alkotásáról.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Változtatott a kezdőcsapaton Rossi

Változtatott a kezdőcsapaton Rossi

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya igazi ki-ki mérkőzésre számít vasárnap a skótok ellen a németországi Európa-bajnokság A csoportjának utolsó fordulójában.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!