2024. 06. 18. Kedd Arnold, Levente napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

Tiltott absztraktok 11:00

Sport

Több mint tízezer résztvevő volt a Balaton-átúszáson

A különböző távokon több mint tízezer amatőr és profi sportoló vett részt a szombatról vasárnapra halasztott 41. Lidl Balaton-átúszáson.

  • Több mint tízezer résztvevő volt a Balaton-átúszáson

A szervezők tájékoztatása szerint a Révfülöp és Balatonboglár közötti klasszikus, 5,2 kilométeres erőpróbát közel 9500 úszó próbálta leküzdeni, akiknek a délnyugati irányból kissé megélénkült szél miatt kialakuló hullámzás nehezítette a dolgát Közép-Európa legnagyobb taván.

Közel ezren vágtak neki a Balatonboglárról induló, majd egy félkört megtéve, oda visszaérkező 2,6 kilométeres távnak, illetve 700 lelkes amatőr SUP-deszkával abszolválta a Révfülöp és Balatonboglár közötti Balaton-áthúzást.

"A halasztás ellenére is több, mint tízezren teljesítették a vízben vagy a vízen a 41. Lidl Balaton-átúszás különböző távjait. A vártnál kicsit erősebb reggeli szél ellenére is, a 41. évben is óriási sikert aratott az esemény" - mondta Kocsis Árpád, a BSI versenyigazgatója.

A legnagyobb hazai nyíltvízi úszóeseményre 1071 hazai település mellett 49 országból érkeztek a résztvevők, akik összesen több mint hatmillió forinttal támogatták a Bátor Tábor Alapítványt, a Várva Várt Alapítványt és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatát.

Az esemény célba érkezőit mindhárom versenyszámban egyedi éremmel és a szponzoroknak köszönhetően gazdag célcsomaggal várták a szervezők.

Borítókép: A 41. Lidl Balaton-átúszás résztvevői megkezdik az 5,2 kilométeres táv teljesítését Révfülöpnél 2023. július 23-án.

MTI/Katona Tibor

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

NBA - 18. alkalommal bajnok a Boston

NBA - 18. alkalommal bajnok a Boston

A Boston Celtics nyerte az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) döntőjét: a Dallas Mavericks elleni, hétfő esti 106-88-as sikerrel 4-1-re győzött a párharcban.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!