2025. 03. 24. Hétfő Gábor, Karina napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Radar 02:30

Sport

Hazai pályán Bulgária ellen kezd a magyar válogatott

Az európai szövetség elkészítette a 2024-es németországi labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének menetrendjét, mely szerint a magyar válogatott 2023. március 27-én hazai pályán, Bulgária ellen kezdi és november 19-én szintén hazai környezetben Montenegró ellen zárja a sorozatot.

  • Hazai pályán Bulgária ellen kezd a magyar válogatott

A magyar szövetség (MLSZ) vasárnap este honlapján közölte Marco Rossi szövetségi kapitány csapatának menetrendjét. A vasárnap déli sorsoláson az első kalapból húzott csapat tavasszal csupán egy találkozón lép pályára, majd júniusban Montenegróban szerepel és Litvániát fogadja. A legnagyobb riválisnak számító, világbajnoki résztvevő szerb együttessel szeptember 7-én és október 14-én csap össze, előbb idegenben.

A selejtezőben tíz csoportban zajlanak majd a küzdelmek, s azok mindegyikéből az első kettő jut ki a 24 csapatos kontinensviadalra. A maradék három helyért 12 csapat küzdhet meg a 2024 márciusában esedékes pótselejtezőkön, melyben - a Nemzetek Ligájában kivívott nyolcadik helynek köszönhetően - szinte biztosan szerepelhetne a magyar válogatott, amennyiben nem jár sikerrel a hagyományos selejtezőkön. Az A, B és C divízió "pótvizsgára szoruló" csapatainak ugyanis egyaránt négy-négy hely jár. Ez azt jelenti, hogy a magyarok sikertelen selejtezősorozat esetén csak akkor nem javíthatnak a pótselejtezőn, ha a Nemzetek Ligájában előtte végző hét együttesből - a holland, a horvát, a spanyol, az olasz, a dán, a portugál és a belga - legalább négy lemaradna az Eb-részvételt jelentő első két helyről a saját selejtezőcsoportjában.

A németországi Eb-t 2024-ben június 14. és július 14. között rendezik.

A magyar válogatott Eb-selejtezős programja:

--------------------------------------------

Március 27.:

Magyarország-Bulgária 20.45

Június 17.:

Montenegró-Magyarország 18.00

Június 20.:

Magyarország-Litvánia 20.45

Szeptember 7.:

Szerbia-Magyarország 20.45

Október 14.:

Magyarország-Szerbia 20.45

Október 17.:

Litvánia-Magyarország 20.45

November 16.:

Bulgária-Magyarország 20.45

November 19.:

Magyarország-Montenegró 15.00

Borítókép: GettyImages

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Történelmet írtak: országos csúccsal bronzérmes a magyar férfi 4x400-as váltó

Történelmet írtak: országos csúccsal bronzérmes a magyar férfi 4x400-as váltó

A mezőny a toronymagas esélyes, az egyéni verseny első három helyezettjét - Christopher Baileyt, Brian Faustot és Jacory Pattersont - felvonultató amerikai, illetve a jamaicai csapattal egészült ki, akik mögött a négyes pályán rajtolt a magyar kvartett kezdőembere, az Európa-bajnokságon és Nancsingban is elődöntős Enyingi Patrik.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!