2024. 05. 19. Vasárnap Ivó, Milán napja
Jelenleg a TV-ben:

Poltikai hobbista

Következik:

Vezércikk 04:00

Sport

Az első hétbe várják a Fradit

A negyedik és a hetedik hely között szeretne végezni a Ferencváros OB I-es férfivízilabda-csapata ebben a bajnoki szezonban. A zöld-fehér együttes kerete a nyáron átalakult, de a vezetőedző továbbra is Varga Zsolt, akinek munkáját szakmai igazgatóként segíti majd Gerendás György is.

A Ferencváros vízilabdázói a Népligetben készülnek a közelgő OB I-es bajnoki rajtra. „Hosszú felkészülés áll mögöttünk, de tény, hogy három napja teljes a keret. Vannak, akik sokkal régebb óta dolgoztak, a taktikai részek azok, amik még hátravannak, hogy azt össze tudjuk rakni a jövő hétig” – mondta el Varga Zsolt vezetőedző.

Munkáját az idei szezontól egy másik egykori olimpiai bajnok, Gerendás György szakmai igazgatóként segíti majd. A BVSC és az Eger korábbi sikeredzője az első hatba várja a zöld-fehéreket a szezon végén.

„Mi elmondtuk ugye a célunkat, a 4-7. hely az óvatos megfogalmazás, igazából a reális megfogalmazás az 5-6. hely. Olyan érdekes bajnokság elé nézünk, ahol az OSC, az Eger és a Szolnok kimagaslik, viszont onnantól a 4. és a 14. hely közötti csapatoknál minimális a különbség, tehát én azt mondom, hogy nagyszerű vízilabdamassza jött itt ki a pólóban, úgyhogy fantasztikus szezon elé nézünk” – fejtette ki Gerendás György.

A zöld-fehér együttes kerete a nyáron átalakult: Katonás Gergely és Regős Áron is a Népligetbe igazolt, de visszatért az együtteshez Nyéki Balázs is, aki 2000-ben tagja volt a Fradi legutóbbi bajnokcsapatának, 1998-ban pedig KEK-et nyert a klubbal. A rutinos átlövő csapatkapitányként tért vissza a klubhoz.

„Szerintem egyelőre jól dolgozunk együtt, és a jövőben is jól fog dolgozni a két edző a csapattal” – mondta el Nyéki.

A Ferencváros október 8-án, a BVSC ellen játssza majd idei első OB I-es bajnoki mérkőzését.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Megvan Szoboszlaiék új vezetőedzője

Megvan Szoboszlaiék új vezetőedzője

A jelenleg a Feyenoordot irányító holland Arne Slot váltja Jürgen Kloppot a Szoboszlai Dominiket foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzői posztján.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!