Hongkong, Párizs, Berlin és rengeteg nemzetközi légikikötő szerte a világon így nézett ki pénteken.
Tanácstalan, dühös vagy éppen a megváltoztathatatlanba beletörődött utasok tíz és százezrei rekedtek a tranzitvárókban, miután egy globális informatikai összeomlás miatt egy időre lényegében leállt a légiközlekedés.
A Sydneyben található repülőtér utastájékoztató rendszerének képernyőjén a köznyelvben csak kékhalálként emlegetett hibaüzenet volt látható.
A tanácstalan, poggyászokkal várakozó utasok hosszú sora kígyózott a berlini repterén is.
A minnesotai reptéren az emberek a székeken elfekve betakarózva próbáltak aludni, miután tíz óránál is többet várakoztak a járatukra, mindhiába. ((0195)) Az egyik franciaországi reptéren pedig az utasok kifejezetten dühbe gurultak, amikor a hírekből megtudták, nem csak ők kerültek szorult helyzetbe.
Kiderült, hogy egy amerikai kíberbiztonsági cég egyik szoftverrendszere okozta, amelyet éppen arra találtak ki, hogy hasonló ne történhessen meg. A rendszer közép-európai idő szerint hajnali 5 és 6 óra között elindított egy szoftverfrissítést, csakhogy ebbe valami hibás kód kerülhetett.