2024. 10. 28. Hétfő Simon, Szimonetta napja
Jelenleg a TV-ben:

Komment

Következik:

Híradó 19:00

Belföld

A Nemzetbiztonsági Bizottságban is szó volt a tervezett merényletről + videó

Védett személy ellen terveztek merényletet Magyarországon a nemzeti ünnepen. Az ügy most a Nemzetbiztonsági Bizottság elé is került. Sas Zoltán szerint szakszerű intézkedés történt.

  • A Nemzetbiztonsági Bizottságban is szó volt a tervezett merényletről + videó

Múlt héten rengeteg hír jelent meg arról, hogy merényletet terveztek az október 23-i nemzeti ünnepen végrehajtani egy védett személy ellen. Az ügy kapcsán hat személyt már két héttel ezelőtt előállítottak, egy húsz év körüli férfit letartóztattak. Őt az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben tartják fogva, a nyomozás pedig nagy erőkkel zajlik.

A Magyar Nemzet kérdésére Molnár Csaba, a Nemzetbiztonsági Bizottság szocialista tagja megerősítette, hogy a bizottság hétfői ülésén szó volt az esetről. Mint fogalmazott: „Azt kell, hogy mondjam, hogy az ügy mindenféleképpen komoly.”

A bizottság jobbikos elnöke, Sas Zoltán pedig arról számolt be, hogy a bizottságban tájékoztatást kaptak arról, hogy az amerikai titkosszolgálat jelzésére indult meg hazánkban a művelet, amelyben összehangoltan az Egyesült Államok és Magyarország titkosszolgálati és rendvédelmi szervei vettek részt. A Terrorelhárítási Központ ebben a közös akcióban megszerzett adatok alapján fogta el a gyanúsítottakat, a nyomozószervek pedig tették a dolgukat.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Robert Fico újabb merényletkísérletről számolt be

Robert Fico újabb merényletkísérletről számolt be

Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki májusban túlélt egy merényletet, elárulta, egy második merényletkísérletet is felderítettek a hatóságok a hónap elején, amelyről még nem tájékoztatták a nyilvánosságot.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!