Ada Lluch, – aki úgy hivatkozik magára az X-közösségi oldalon, mint egy lány, akinek van józan esze, és Spanyolországban nőtt fel – egy terjedelmesebb posztot közölt, melyben arról írt, hogy bár nem szokott videókat posztolni, mert az angolja nehezen érthető, de most muszáj megosztania a gondolatait egy beszélgetés kapcsán, amelyet nemrég Donald Trumppal, a republikánusok elnökjelöltjével látott.
A videó legelején kijelentette, hogy Spanyolországból származó nőként kicsit másképp látja az amerikai választásokat.
Elmondta, hogy a felvétel rögzítésekor Dél-Koreában tartózkodott, és hosszú évek óta ez az első alkalom, hogy félelem nélkül sétálhatott valahol. „A saját szülővárosomban ezt már nem tehetem meg” – hangzott el.
Ada Lluch ezután arról beszélt, hogy a globalisták célja, hogy illegális bevándorlókkal árasszák el az országokat, akik elpusztítják az őshonos lakosságot”.
„Olyannyira elbizonytalanítják a társadalmat, hogy az embereknek már családjuk sincs, mert olyan nagy félelemben élnek” – folytatta.
Lluch a közelgő elnökválasztás kapcsán leszögezte, „Amerika az egyetlen kellően erős ország ahhoz, hogy globális példát mutasson, és Donald Trump az egyetlen elég erős ember ahhoz, hogy megmentse a Nyugatot ettől a válságtól.”
Végül üzent az amerikai választóknak: „Kérem, cselekedjenek helyesen, és válasszák meg őt. Nem értem az összes választási kérdést, de a józan emberek által vezetett biztonságos nyugati civilizáció kérdése egyetemes, és ezt csak egyetlen jelölt tudja nyújtani” – zárta gondolatait a spanyol lány.
I don’t usually post videos because my English is really hard to understand, but this is extremely important based on the conversation I’ve been seeing about Donald Trump.
— Ada Lluch 🇪🇸 (@ada_lluch) September 4, 2024
As a woman from Spain, I see the US elections a bit differently.
I’m in South Korea right now and it’s the… pic.twitter.com/otWqTPYgaM
Forrás: Mandiner
Fotó: AFP